A tegnapi bejegyzésből kimaradt, hogy az albergue ára 8 euró volt. Teljesen megérte. A hangulata, a tulajok hozzáállása, stb. A konyhában lévő tejet, kávét, kakaót, kekszet lehetett fogyasztani egész nap. Így hajnalban nem kell üres gyomorral nekivágni a nehéz napnak. Így, én is laza, kakaóivós, kekszevős reggeli után indultam el 5.40-kor.  A kijelölt út, közvetlenül a műút mellett vezetett, így én inkább azon mentem. Lekapcsoltam a fejlámpámat és csak a Hold és a csillagok fényénél gyalogoltam. Csodás volt. Autó egy szál sem, a zarándokok még simán horkoltak – egyedül voltam, teljesen egyedül. Szeretem állapot. Így haladtam majdnem 7 km-t, amikor már kezdett fakulni a hold fénye, hisz a horizont kezdett világosodni. Megállíthatatlanul közeledett a reggel. 
Beérkeztem Rabanal del Caminoba, ahol az első zarándokok ekkor szedelőzködtek. Ittam egy kávét és indultam tovább. Amikor kiértem a faluból akkor bukkant fel a mögöttem lévő hegy mögül a Nap. Nagyon lassan haladtam, folyamatosan hátul volt a szemem, tekergett a nyakam, vissza-visszafordultam fényképezni. Közben láttam a sebesen haladó zarándokokat, egy sem fordult meg, gyönyörködni ebben a csodában. Elrohannak a fantasztikus látvány elől. Csak azt látják, hogy Santiagoba kell érni határidőre. És ott meg kell bámulni egy túlaranyozott katedrálist, mert ez a szokás, elvárás. A természet ragyogásának élvezetét felcserélik a lopott, rabolt aranyból készült tárgyak, épület, népvakító ragyogásával. Szomorú.  De még mielőtt bővebben kifejteném ezt és megbántanék bárkit is, inkább majd csak szűk baráti körben folytatom.
Kellemes volt a fölfelé haladás a Cruz de Ferro felé. Sokkal rosszabbra emlékeztem. Vagy lefaragtak a hegyből, vagy az erőnlétem lett nagyságrenddel jobb. Szinte meg sem éreztem, hogy felfelé haladunk. De tudtam, hogy a lejtmenet sokkal rosszabb lesz. A Cruz de Ferronál sokan hagyják ott a lelkük terheit megtestesítő követ.  Jó nagy már a rakás. Én nem hagytam – nem volt. Nem volt terhem – nem volt kövem. Szinte menetből csináltam, csak az illendőség kedvéért 2 fotót a vaskeresztről, amely amúgy is csak egy másolata az eredetinek – amely Astorgában van múzeumban. Találkoztam egy német babakocsis családdal. Hárman csinálják a caminójukat. 
Megálltam egy pillanatra Manjarinnál, ahol a lakosok száma 1 fő. Egy igen rusztikus albergue is található itt. Ez már nekem túlságosan is az. Itt megmasszíroztam egy francia nő lábát, aki egy teljesen kiegyensúlyozatlan hátizsákkal jár, eltérő pántbeállítással és csodálkozik, hogy fáj a lába. Rendesen be volt dagadva a lábszára, azon az oldalon, amit nagyságrenddel jobban terhel. És csodálkozik. Én nem. Megígérte, hogy elrendezi a zsákban a súlyelosztást.
Azt ma is sikerült megállapítanom, hogy ez a táj szépségben, izgalmakban viszi a pálmát az összes többi előtt, ezen a hagyományos útnak nevezhető szakaszon Saint Jeantől - Compostelaig – kivéve persze a Pireneusokat. Fantasztikus a növényzet, gyönyörűek a hegyek. Pazar a kilátás. Néztem a készített fotókat – nagyon nem adják vissza a táját. Többekkel beszéltem erről, mindenkinek ez volt a véleménye.
Megkezdtem a leereszkedést – ami még botokkal sem volt egyszerű. De nagyon sokan botok nélkül csinálják, sőt volt egy pasi, aki végig futva csinálta. Nem minősítem. Megkockáztatom, hogy rosszabb, mint az Alton de Perdontól lefelé. Hosszabbnak biztos, hogy hosszabb, de fárasztóbb is. Sok szikla áll ki a földből, amelyek ferdék, ettől izgalmasak. Fokozottan izgis lehet ez esős időben. Szerencsém volt az idővel. Még meleg sem volt nagyon. Persze a nagyon meleg délutánt már nem gyalogoltam.
1-kor értem El Aceboba, ahol anno nem találtam szállást – már mind le volt foglalva. Azóta legalább 3 új albergue is nyílt itt. Köztük egy hatalmas, akár szállodának is elmenne. Nagy úszómedencével és minden földi jóval. És csak 10 euró volt az ára. Kísértett, kísértett - de ellenálltam. Inkább választottam a következő pici faluban lévő hangulatos, de szerény, wifi nélküli alberguet. Ezt már ismertem és még volt is a lábamban. Most alig voltunk  - talán 6-an. El Acebo rendesen felszippantotta a zarándokokat. A szokásos tennivalók után fél 3-kor már a falu másik végén lévő egyetlen étteremben ebédeltem, ahol még tudtam venni egy kis kenyeret és olajos halat, paradicsomot - vacsorára A menü itt 10 euró volt. Azt figyeltem meg, hogy az árak semmit nem emelkedtek 2 év alatt. Sőt! Emlékszem olyan alberguere ahol 1 eurót csökkent az éjszaka ára. Jó üzlet ez és sorra nyílnak, növekszik a verseny. A délután különösebb esemény nélkül, pihenéssel telt. Még a kommunikációhoz sem volt ma kedvem. Behúzódtam a kis kuckómba, filmet néztem, már amit láttam belőle a monitoron.

Mai árak:
szállás 5
kávé 1,7
tortilla 1,5
friss narancslé 2 dl 2
menü 10
olajos hal 1
kenyér 0,8
szelet csoki 0.7
paradicsom 1 db 0,2 euró