4000 km zarándoklat 
5 ország - 5 millió lépés
Európán át 
Honlap-menü
A fejezet kategóriái
2016 - Magyarország [0]
Magyar szakasz - 2014 [12]
Osztrák szakasz - 2014 [30]
Svájci szakasz - 2014 [12]
Francia szakasz - 2014 [36]
Spanyol szakasz - 2014 [33]
2012-es El Camino-m blogja [42]
Körkérdésünk
Jártál már az El Camino-n?
Összes válasz: 168
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Főoldal » Magyar szakasz - 2014
1 2 »

Nem, nem, nem és nem sikerült. Feladtam. Bármennyire is szerettem volna! Nem sikerült elhagynom ma az országot.

A tegnapi pihenőnap után, amit Mosonmagyaróváron töltöttem, ma reggel korán akartam indulni. ½ 6-kor arra ébredtem, hogy zuhog az eső. Sebaj! Gondoltam, majd indulok később. Az indulás elhúzódott egészen ½ 9-ig. Közben kellemesen megreggeliztem és kényelmesen az eső végét kivárva, szép időben, friss levegőn elindultam. Láttam, hogy vészjóslóan gyülekeznek a felhők, de csak 1 óra gyaloglás után vettem komolyan a látványt. Elkezdett cseperegni. Nem nagyon, csak picit, ami hol abbahagyta, hol erősebb lett. Egy ilyen erősödés után, úgy döntöttem, hogy az eső-1 felszerelést aktiválom. Esőkabát és zsákvédő. Persze a fényképező bekerült a védőtokba – így fotókat nem csináltam. Így, hol megszáradva, hol megázva érkeztem Bezenyére, ahol egy étterembe bevackoltam magam, megebédeltem és hagytam időt az időjárásnak, hogy döntse már el, hogy mit akar? Kb. ¾ óra helyben topogás után úgy tűnt, eldöntötte, nem esik tovább. Így az eső-1 felszerelést ismét felöltve – elindultam a kb. 4 km-re lévő Rajka felé, hogy majd ott lépem át a határt, a hármas határkőnél. Osztrák, szlovák, magyar határ találkozásánál.

10 perc kényelmes gyaloglás után kinyitották a csapokat az égen. Gyorsan eső-2 öltözékre váltottam, ami a nagy csúnya zöld poncho-t jelenti. A zsák részére van külön kialakítva egy rész, hogy legalább térd alá érjen az alja, ahol már tovább véd a kamásli. De ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 948 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-11 | Hozzászólások (6)

SZÜNNAP!

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 696 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-10 | Hozzászólások (4)

Reggel ½ 6-os és 6 órás indulás volt betervezve. Az ok nagyon prózai. Mindenképpen Mosonmagyaróvárra kellett érnem kora délután - egy kedves barát pont erre járt és elhozta nekem a régi Keen bakancsomat és hazavitte a 8 napja csak cipelt újat. Azért döntöttem a csere mellett, mert a Keen-nek borzasztóan széles a lábfeje (anno pont azért vettem a frissen műtött lábra, mert megdagadva is elfért benne a lábfejem), és a még mindig dagadt kisujj talán jobban érzi majd magát. Már nagyon szeretném visszacserélni a bakancsomat. A szandál nem erre találtatott ki (ilyen súly és ekkora távolságok) és már unom cipelni a jóval nehezebb bakancsot. Ahogy nézem a lábam – 1-2 nap és újra bakancsos lehetek. Szóval nem késhettem a délutáni randiról, így jelentős karhatalmi rátartással indultunk. Ragyogóan sütött a nap – ennek megfelelően nyári öltözéket vettem. Rövid ujjú póló és lecsatolt szárú túranadrág. A napsütéssel nem is volt gond – csak a hőmérséklettel. 8-9 fok volt csak. Kellett tempózni, hogy ne nagyon fázzunk! Még indulás előtt körbejártuk a csodálatos templomot, majd egy fotó a Santiago de Compostela távolságát jelző kőnél és nekivágtunk a továbbra is remekül jelzett útnak. Jó cudar volt az idő a határban. Kb. 8-9 km után értünk be Károlyházára, ahol mindjárt az  EU-s támogatásból megújuló tehenészet melletti „Italbolt” feliratú vendéglátó-ipari objektumot vettük célba. Részint megmelegedni egy kicsit, másrészt életmentő kávét inni, harmadrészt elkölteni a tegnap este megvásárolt szerény reggelit. Mindhárom terv sikerült. A helyi törzsközönség érdeklődő és jó hangulatú volt – emellett igen segítőkész is. Eltöltöttünk itt egy 45-50 percet, nem akaródzott kimenni az egyre felhősebb és esőt jósló időbe. De rájöttünk, hogy a mai cél nem fog közelebb jönni – így megembereltük magu ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 1134 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-09 | Hozzászólások (10)

Monotonitás – Magyar Meseta?

Reggel a vendéglátóink meleg reggelivel invitáltak az asztalukhoz. Ilyen is régen volt, hogy reggeli, asztalnál, teával, beszélgetve. Judit kivitt minket kocsival a tegnap délutáni találkozási pontra, ahol elbúcsúztunk és mindenki ment a maga útjára. A mi utunk ma több mint érdekes volt. A mai napra egy laza 25 km-es síkterepen letudandó kicsit monoton szakasz volt betervezve. Végig a Rábca töltésén. Egyeseknek halálosan monoton – nekem nem annyira – én szerettem a Mesetat is anno. Egyedül a szandálomba folyamatosan megjelenő kavics hegyek zavartak a murvás, kavicsos töltésen. Kb. 2 percenként meg kellett állnom, mint a gólya és kirimánkodni a köveket. Fogytak, fogytak a kilométerek, de nem olyan ütemben, ahogy szerettük volna. Még egy kanyar, majd a másik oldalra egy ív, és így tovább. Az idő remek volt, sütött a nap, de nem zavaróan, a szél néha süvített, de még pont jó volt. A felhők jöttek mentek, érdekes rajzolatokat mutattak a felfelé bámuló zarándoknak. Láttunk őzeket közvetlen közelről, nyulakat, rókát kiugrani 30 méterről és elrobogni a susnyásba, fehér gólyát amint egy siklóval viaskodik. Szép volt a táj, változatos színekben láttuk a mezőket, erdőrészeket, hullámzott a mező. De „mégiscsak” 17 km volt egyben a gáton - poroszkálva. Megcsináltuk.

½ 4-re értünk be Lébénybe – jó fáradtan, mire tisztába raktuk magunkat, addigra a templom már bezárt így csak a januári emlékeimre hagyatkozhattam a belsejét tekin ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 939 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-08 | Hozzászólások (6)

Ma volt a lassú haladás, sok megállás napja. Nem így terveztük, de így alakult, ami persze nem baj. Nem maradtunk le semmiről. Reggel ¾ 7-kor elsőként startoltunk a fantasztikus szállásunkról, de a hatos csapat, hamar leelőzött bennünket, már Écs községben. Hülyéskedtünk egy sort, hogy jó lenne enni egy jó kis hagymás rántottát, csengessünk be valamelyik házhoz. Ők bementek egy kis közértbe kaját venni, mi tovább mentünk és találtunk egy olyan helyet, kb. 300 méterrel tovább, ahol valóban volt rántotta. Lecsaptam rá, ízletes volt. Itt kb. 45-50 percet időztünk, az addigi 30-40 perces sétát követően, így a hatékonysággal igencsak volt baj. Kicsit hitetlenkedve néztek rám itt is, amikor megtudták, hogy milyen messze tervezem a gyaloglást. De már megszoktam. A faluból kiérvén egy jó kis kapaszkodós szakasz következett, folyt a víz rendesen rajtam. A nap legnehezebb része volt, fizikai értelemben, de mivel már edzettek vagyunk, nem okozott nagy problémát. A tetején megálltunk pihenni, kb. 20 percre. Néztem a Runkeepert, nem diktáltunk nagy tempót, jó ütemes, kaptatós 4 km/órás menetsebesség. Később a lapos szakaszoknál sem volt ez sokkal gyorsabb, tetéztük ezt még a gyakori megállásokkal, csak 10 percekre, de azt sűrűn.  Az időjárás pazar, ragyogó volt, enyhe szélfuvallatokkal, ami kimondottan jól esett. A terepet nem szerettem különösebben – sok volt a murvás, kavicsos, ami a szandálban nem annyira előnyös. 12 körül megálltunk egy mezőn 20 perc napon történő háton fekvős relaxációra, némi zsömle és sonka bevitele után. Kb. 30 perc múlva fagyiztunk és kávéztunk, beszélgettünk Győrújbaráton ismét 30 percig. Szóval nem kapkodtuk el.

Kezdtek g ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 922 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-07 | Hozzászólások (8)

Ma rövid leszek. Nagyon elfáradtam. 30 kilométert (29 hivatalos + 1 kocsmai kitérős) gyalogoltunk, ami kimondva nem sok – de ma nekem sok volt. És úgy láttam, másoknak is! Szóval – csak röviden. Ez ma a jelszó!

6-kor ébredtünk, nem aludtunk jól, meleg volt, a házigazda kedves volt és bekapcsolta a fűtést, persze, mi tanulva az előző 2 éjszaka hűvös, földre letett matracos, huzatos viszonyaiból – hát, jól beöltöztünk! Nekünk sem jó semmi, se hideg, se meleg!  7 óra előtt indultunk – az első rövid megálló a tegnap este kiszemelt pékség volt. Vettünk ezt-azt, hogy nehogy éhen haljunk a nagy menetelésben. Gondoltuk egy kávéval indítjuk a napot (mint később kiderült jó lett volna), de az a pékségben hiú ábrándnak bizonyult – más meg még zárva volt. Egy nagyon gyanús külsejű kocsma hívogatott csak, de ellenálltunk – annyira gyanús volt. Kiértünk a városkából – amiről megállapítottuk, hogy van még hová fejlődnie! Még az este megjegyeztük, hogy a templomra EU-s pénzből elköltött több mint negyven millió forint nem látszott meg! Az első gondolataim mások voltak, de Csilla szerencsére felvilágosított. "Pár éve Kisbér környékén földrengés volt, amitől a templom födémszerkezete komolyan megrongálódott, a falak megrepedtek, az épület életveszélyessé vált. Be sem lehetett menni. A kapott támogatásból annyira tellett, hogy az életveszélyes állapotot megszüntessék, a födémet megerősítsék. A külső tatarozásra nem maradt pénz." Köszönöm Csilla az információt. Ezt nem tudtam ott begyűjteni. Ellentétben az elveimmel, most belejavítottam a blogba - a félretájékoztatás folytatása és a rossz hírnév sugallatának további k ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 900 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-06 | Hozzászólások (9)

Könnyű, laza nap. Rövid táv, kellemes, néhol hűvöskés szél, ragyogó napsütésben. Ízletes estebéd, jó beszélgetések, ezért késői blogírás. Önmagamhoz képest kései lefekvés.

Röviden ennyiben összefoglalható a mai nap. Ha valaki már unja a mindennapi, bő lére engedett beszámolót, az most hagyja abba! Persze, a kíváncsiabbaknak vagy elvetemültebbeknek azért leírom hosszabban is. Persze lehet, hogy már unalmas néha, de nem történnek nagy dolgok, de hát ez van. Én nem bánom, hogy nincs minden nap nagy dráma az úton, vagy nem fedezek fel valami eget rengető nagy-nagy életigazságot. De azért apró örömteli dolgok érik az embert.

Reggel kipihent állapotban való ébredés 4.50-kor. Ugye, milyen nagy dolog ez? Másként fárad el az ember, mint a napi robotban. Kevesebb butaság nyomasztja, nem zakatol az agya, csak a legfontosabb dolgok legyenek meg, amelyek szükségesek az úthoz. Tiszta, száraz ruha, víz, némi élelem és a jelek követése. (persze, nem árt egy jó lábbeli sem) Reggel 7-kor mindenki (10 fő) átment a plébániáról a Nagyigmándi Polgármesteri Hivatalba, ahol meghívtak bennünket egy kávéra, teára. Persze, nem nagy dolog – de jól esett mindenkinek az apró figyelmesség. Ja és kaptunk „pöcsétet” a zarándokútlevelünkbe is.

Ezt követően szép lassan útnak indultunk. Nem voltam hajlandó felvenni a hosszú pólót &nda ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 987 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-05 | Hozzászólások (14)

A mai nap laza volt, de szeles! 24 km majdnem 5 óra menetidő alatt. Nagyon szeles, de erről majd később!

A reggeli keléssel nem volt gond, esti korai fekvés eredménye a hajnali ébredés. Reggel 7-kor már kiléptünk a plébánia kapuján. Bevallom férfiasan – megszöktünk a reggeli ½ 8-as mise elől. Lehet, hogy ciki, de nem volt reggel hangulatom. Viharos szélben siettünk át Tatán. Gyönyörű a hely, de nagyon cudar volt a reggel. Jó, kellemes sétaidőben sok időt el lehet itt is tölteni. De nem ma reggel. Ott és akkor azt éreztem, hogy túl kell élni. Hamar kellett téliesíteni a reggel kigondolt ruházatot.  Ahogy kiértünk a város szélére a nyílt mezőre, akkor kaptuk csak meg igazán a szelet. Addig is erős volt – innentől viharos. Sehol egy bokor, fa, facsoport, ami egy kicsit felfogná a szelet, amit kicsit jobbról-előlről kaptunk. Lehet, hogy a reggeli szökés miatt volt? Ezen tanakodtam.  Jó keményre vettük a tempót. 5 km/h az nekem kemény! Ütemes, dacos haladás a szélben. Jó szolgálatot tett fekete, nagy karimás kalap. Jobbra, előre szegett fejjel haladtunk kb. 4 km-t. Egy pillanatra sem lankadt a lendület. Egy kicsit aggódtam, hogy nehogy visszaüssön ez később, de ha lassabban haladunk, akkor fáztunk volna. A reggel még kicsit vizes szandálom rövid idő alatt csont száraz lett. Találkoztunk a mező kellős közepén egy elődünk földi – zarándok maradványával. Erről láthattok majd képet is a mai albumban. Vigasztaló is volt egyben és elgondolkodtató is. Vigasztaló, hogy jó az útirány, de elgondolkodtató is – lehet, hogy itt szokták kilehelni a lelküket a zarándokok?  Végre elértünk egy facsoportot. Maga volt a megváltás. E ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 1001 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-04 | Hozzászólások (4)

Túl a harmadik napon. Az eddigi legszebb és egyben legesősebb nap. Az éjszaka kevés alvással, sok forgolódással, kínlódással telt. Begyulladtak a hólyagok helyei és érezhetően lüktetett. 6-kor keltünk, a szobatársaink szintén. A tetőtéri ablakon aranyosan kopogott az eső. Mintha jelezték volna mi vár ránk! A békák azt írták a neten, hogy délig csak esni fog, utána felhőszakadásra lehet számítani. Elég rosszul állt a szénánk, de nem volt mit tenni. Szedelődzködtünk. Nem ment gyorsan az elindulás – az este nem pakoltunk össze – így reggelre maradt – de a hycomatos mozgásom miatt igen nehezen ment a dolog. Felerőltettem a bakancsot – hátha csak az első lépés lesz elviselhetetlen. 5 lépés után úgy döntöttem, hogy feladom. Na, nem az utat, hanem a mai bakancsviseletet. Lesz, ami lesz – túraszandál, zoknival és jöjjön a Gerecse és tegyen próbára! Jött és próbára tett.  Amint kiértünk Tarjánból és bent ballagtunk az erdő fái alatt újra elkezdett keményen esni az eső. A fák oltalmazó koronái alatt felvettük az esőgumikat (F1), azaz az esőkabátot és én a ponchóm. Addig, amíg ez a művelet tartott a fák levelei visszatartották az esőt, majd ők is megadták magukat. Az amúgy is laza, felázott talajon élvezetes volt a csúszkálás. Aki szokott túrázni, az tudja milyen fontos egy ilyen talajon a megbízható, biztos bakancs bokatartó ereje, biztonsága. Ez hiányzott nekem most – de nagyon. Ennek örömére a lábfejem és a talpam minden kicsi, pici és még annál is pirinyóbb izmai nagyon elfáradtak. Nem is gondoltam, hogy ennyiféle izmom van! Ennek a mai napnak ez volt a kihívása. Hál’ Istennek nem esett sokáig, kb. 1 órát áztunk. Vagy megkegyelmeztek az égiek, vagy megijedtek a nagy zöldruhás rémtől, aki csúszkált és cuppogott a sárban. Szép látvány lehettem, még jó, hogy nem volt tükör a környéken. ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 1033 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-03 | Hozzászólások (10)

 

Izgalmas volt a felkelés reggel. Nem aludtam túl jól, kb. óránként felébredtem, valamim mindig fájt. De felvirradt és ki kellett kelnem az ágyból. Rosszabbra számítottam. De eljött az is! Muszáj volt felvennem a bakancsot de mintha kicserélték volna az éjszaka 3 számmal kisebbre. Az első 3 km kegyetlen volt, de nem vehettem át a túraszandált.  Amint megtehettem, azonnal cseréltem a lábbelit, hááááát egy megváltás volt. Így már tudtam élvezni a fantasztikus tájat, a madarakat és a mezők rovarvilágának hangjait. A reggeli 2,5 km per órás sebességemet megnövelhettem így már! Nekem a 2 évvel ezelőtti Camino-n és az egyetlen heti túránkon sem volt baj a bakancsommal, lábammal. De most miért haragszik rám Szent Jakab? Vagy valaki? Délig Pazar volt az idő, kellemesen meleg – élveztük a napsütést és amit a természet mellé nyújtott. 10 kor Mányban meglátogattunk egy cukrászdát kávéért, de ha már ott voltunk némi kalóriaszegény (vagy nem?) sütemény is elfogyott. És ami érdekes volt – a tányér fésűskagyló alakú volt. Jót mosolyogtam. A táj bizonyos szakaszokon kicsit emlékeztetett a Mesetara, csak nem volt olyan hosszú. Váltakoztak a dimbes-dombos tájak is. Szép volt gyalogolni. Csak könnyű nem, de hát így volt sportértéke. A délután során sikerült párszor elázni. Na, nem nagyon, csak egy picit! Tarjánba érvén már láttuk, hogy kerget bennünket a jégeső. Szaporáztuk a lépéseket, de a jégeső győzött! Csak 300 méterrel vert meg bennünket, de ez elég volt arra, hogy alsógatyáig vizesek legyünk. Jó volt megérkezni a mai rövid, de izgalmas út után. A Runkeeper szerint pont 23 km-t gyalogoltunk, a tiszta menetidő 6 óra 16 perc volt. Nem volt nagy futam – de a körülményekhez képest nem volt rossz! Elfáradtunk ma is!

< ... Tovább »

Kategória: Magyar szakasz - 2014 | Megtekintések száma: 1127 | Hozzáadta:: Andy | Dátum: 2014-05-02 | Hozzászólások (4)

1-10 11-12
Belépés
Keresés
Naptár
«  November 2020  »
HKSzeCsPSzoV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
Mentett bejegyzések
Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Online Munkaasztal
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala
  • Copyright MyCorp © 2020
    Szeretnék ingyenes honlapot a uCoz rendszerben