Tegnap este igen hamar elaludtam, így ma időben ébredtem. Bár nagyon nem kellett rohannom, mert a vár és a múzeum csak 9-kor nyitott. Az első meglepetés akkor ért, amikor a jegypénztárnál megkérdezték, hogy milyen nyelven kérek tájékoztatót, már majdnem rávágtam, hogy angol – de tettem egy kísérletet, hogy magyar nyelven. És volt! Leesett az állam, de később világossá vált, hogy miért. Közelről már egészen más volt a vár, mint tegnap este, messziről és igazából csak a kör alakú Császár-torony látszott. Ma már láttam, hogy milyen csodásan sziklákra építették és, hogy milyen hatalmas komplexum. 
A bejáratnál volt egy felvonó, amivel fel lehetett menni a városból a várba. Persze volt egy fedett lépcsősor is, ahol régen a rabok csörgették a rabláncaikat felfelé. Itt mindjárt a bejáratnál – még lent – egy kisebb tér, nézőtéri padokkal. Ekkor még nem nagyon értettem, hogy mi ez, de később erre is fény derült. Felmentem a felvonóval és elkezdtem a csodálkozást. Nem egy lepukkant várat találtam, hanem egy nagyon rendezett, karbantartott múzeum együttest. Többek között az erőd-, és tájház múzeumot. Nekem szívem csücske a régi korok használati eszközei, berendezései. Itt láthattam nagyon sokat. Ezekről mellékelek majd néhány fényképet. A régi konyhához érkezve – annak ellenére, hogy egy üvegfal választott el – rendesen lehetett érezni a friss füst szagát. Nem tudom hogyan csinálták, de teljesen átjött az érzés. Természetesen a csúcspont a régi Habsburg-kori állami börtön volt a központi helyen a Császár-toronnyal. Teljesen olyan, mintha csak magyarok „laktak” volna benne. Tele a fal a magyar rabok neveivel, emléktáblákkal. Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Verseghy Ferenc, a 48-as katonai és polgári elítéltjei és Teleki Blanka, Lővey Klára, Rózsa Sándor. A legmegdöbbentőbb dolog az volt, amikor az egyik cellában megszólalt magyarul egy bemutató a börtönről – annak magyar vonatkozásairól. 2 nyelven lehet meghallgatni a várbörtön történetét, németül és magyarul. Hopppppá! Ez nem semmi az osztrákoktól. Kb. 20-25 perces film mutatja be a 18. századvégétől az 1860-as évekig itt raboskodó magyarokon keresztül az intézmény történetét. Nagyon érdekes volt. Mire végeztem itt a toronyban megérkezett egy vagy két buszos csoport így a meghittségnek gyorsan vége lett. Bejártam a vár többi részét is, nagyon szép volt, gyönyörű kilátással. Megebédeltem a vár éttermében, egy helyi specialitás – az almás rétes és kávé formájában. Délután 5-ig el is voltam vele. Már tegnap este is olvastam az angol nyelvű kiadványban a Hősök orgonájáról, ami fent van elhelyezve a várban, az egyik toronyban – láttam is az orgona szerkezetét. Minden délben a várban raboskodó elítéltek emlékére játszanak 20-30 percet, de úgy, hogy lent a városban, azon a téren, ahol a padok voltak játszik az orgonista és a toronyban szól a hangszer, és az emberek és a város lent hallgatják. Fantasztikus volt. Amúgy is szeretem az orgonazenét, még ha nem is értem. Jól tettem, hogy megvártam a delet.
Egy órakor indultam el a hotelből, ahol a hátizsákomat leraktam reggel. Nem volt mára semmilyen kitűzött város. Úgy voltam vele, hogy megyek kb. 6 óráig, eljutok, ameddig eljutok és majd ott keresek szállást. Majdnem végig az Inn partján menten délután. Nem rohantam, azért a börtön hangulata, a látottak és hallottak rányomták a bélyegüket a délutáni gondolkodásomra. Nagyon sokat járt ezen az agyam, a birodalom-politikai okokon, a szabadságharcon, az áldozatokon, az egész intézményrendszeren, Ferenc Jóskától – Haynauig. Érdekes módon nem voltam szomorú, inkább csak meghatott, de örültem. Örültem annak, hogy ma már nincs ilyen, hogy az osztrákok milyen kulturáltan és tisztességesen kezelik ezt a kérdést, és annak is nagyon örültem, hogy végre láthattam Kufsteint. Régi vágyam volt és lám beteljesült. Mindenkinek kívánom, hogy lássa ezt a várat, amely óhatatlanul is a magyar történelmünk része. Nagyszerű élményben lesz része mindenkinek, aki eljön ide.
Szóval bandukoltam, kicsit szomorú zenét hallgatva – de mégsem voltam szomorú. Nem nagyon haladtak a kilométerek, de nem zavart. Most még fényképezéssel sem lassítottam a tempót – nem volt hozzá kedvem, megzavarta volna a gondolkodásom. Majd fényképezek még. Délután elő sem vettem a fényképezőt, csak magamnak rögzítettem a tájat. Szép volt, erősen felhős, de nem lett belőle eső. Meleg volt. 
Délután úgy ettem volna egy kis olaszos kaját egy kis Dél-Tiroli könnyű fehérborral.  Szinte éreztem az ízeket. De ez ma elmaradt, nem baj. Majd bepótolom. Este fél 7 körül érkeztem a Kundl nevű faluba és gondoltam, hogy itt megszállok, a következő falu már messze lett volna. Találtam a falu főterén 2 gasthofot, de vasárnap révén mindkettő zárva volt. Ki érti ezt? Már idefelé jövet néztem az esetleges lehetőségeket, hogy ha nem lesz semmi, akkor mi a „B” terv. Találtam egy építkezést, láttam egy vasútállomás táblát, megtaláltam a temetőt is, de végül az egyik vendégfogadó kerthelyiségében szállásoltam el magam. Mosakodni lehetett a temető kútjánál, ami itt van kb. 100 méterre. A vizesüvegeimet megtöltöttem és jöhet az éjszaka. Hálózsák van, polár pléd van, nagy baj nem történhet. Egyedül az áramforrással van problémám, de a telefont még fel tudtam tölteni a netbookról, hogy holnap is tudjam használni a runkeepert. 
Ma 23 km-t jöttem délután, kényelmesen, kellemes viszonyok mellett. Sok mosoly volt az arcomon – sok pozitív érzéssel és nulla idegeskedéssel, hogy mi lesz, hol alszom éjszaka? Szuper volt a mai nap - nagy élmény volt Kufstein és mindaz, hogy milyen gondolatokat ébresztett bennem.