Laza, kellemes, közel 30 km-es nap. Délelőtt szikrázó napsütés, gyenge széllel, délután borús idő, erősebb széllel – egy-két kisebb záporral. Ma sem történt eget rengető dolog. Tovább gyönyörködtem a tájban – ami már-már unalmas. Gyönyörűen unalmas. Nem nézni – csak írni róla. Próbáltam jó fotókat csinálni a tájról – de nagyon nem adják vissza azt az érzést, amit átélek. A méretek, az arányok eltűnnek a fotókon. Hogy mennyire pici az ember a hegyek mellett! Ezt eddig legjobban a Grand Canyon alján tudtam érezni, amikor 1600 m magas sziklafal tornyosult fölém, de itt is megdöbbentő. És ezek még nem is a magas hegyek – mi lesz később? Ja! És az illatokról meg ne is beszéljek! A virágok illatfelhői igazán izgalmassá teszik a mindennapokat. 
Sokan féltettek engem a magánytól, a magányos gyaloglástól az osztrák szakaszon. Valóban magányosan gyaloglom, de nem vagyok magányos. Soha! A barátok, az ismerősök, a számomra kedves emberek nem hagyják, hogy magányosan érezzem magam. A mai nap meg pláne nem hagytak magányosan. Annyi minden jár a fejemben, szinte egymást kergetik a gondolataim. A menést, a lépdelést már szinte észre sem veszem, a hátizsák súlya már fel sem tűnik. Néha csak onnan veszem észre, hogy megyek, amikor a térdem jelez, hogy terhelem. De már teljesen könnyedén veszem a kilométereket, a 30 km-es napokat. Azt hitték sokan, hogy ki fogok merülni, elfogy az energiám. De semmi ilyet nem érzek – persze még sok van hátra, de még akkor sem. Úgy gondolom, hogy nem kell rohanni és ha az ember úgy érzi, hogy meg kell állni egy fél órára, vagy fél napra, akkor tegye meg. Santiago megvár!
Mint ahogy már említettem semmi komoly dolog nem történt ma. Egyik kis falvacska követte a másikat – 2-3 km-es távolságra egymástól. Az Inn azért nagyon felfűzte itt a falvakat. A települések kialakulásánál nagyon döntő tényező volt a bővizű folyó. A házak, falvak talán még rendezettebbek, mint Alsó-Ausztriában. Találkoztam ma is magyarokkal. Amikor az ebédemet fogyasztottam egy falusi SPAR előtt, akkor lettem figyelmes a magyar szavakra. 2 fiatal srác szerelőként dolgozik a környéken. Már 3-4 éve itt vannak. Megdöbbenve hallották, hogy mit csinálok. Csóválták a fejüket, rendesen! 
A mai végállomás Silz nevű faluban ért engem. Úgy gondoltam, hogy ma is elég a 30 km így a helyi fogadóban megszálltam. Holnap szintén ennyit tervezek, de ha a térdem közbeszól, akkor lehet, hogy rövidebb lesz a napom. Majd kiderül.