Megúsztam az éjszakát eső nélkül. Pedig amikor lefeküdtem, nem sok csillagot láttam az égen – de most szerencsém volt. A hajnali teherautó inváziót leszámítva egész nyugodt volt az éjszakám. Csak a szűk padon való forgolódás nem ment könnyen a hálózsákban. De mindig visszaaludtam. 6-kor kicsomagoltam magam, lábat ápoltam, vízhólyagot varrtam és tesztelgettem a lábam, hogy milyen állapotban lehet. Talpbetétet cseréltem a bakancsomban – hátha ezzel jobb lesz. Indulás után ittam egy bűn rossz kávét, de kitartott a következő faluig, ami kb. 5 km-re volt. 10 után bevásároltam az első olyan faluban, ahol bolt is volt, nem csak kocsma. Megvettem holnapra is a betevőt, mert holnap vasárnap. Meg is reggeliztem, és folytattam az unalmas utat. A táj az valami tökéletesen egyhangú. Semmi izgalom nincs benne. Nem olyan mint a Meseta – az legalább attól jó, hogy egyedien egyenes, sík, hullámzó mezőktől végelláthatatlan. Ez meg olyan semmilyen. Kis kukorica, esetleg egy kis foltban kalászos, majd egy szakadt falu, a teljesen jellegtelen, új korában is elkeserítően semmilyen lepusztult házakkal. Ápolatlanság, elhanyagoltság. Miért nem láttam ilyen a németeknél, az osztrákoknál vagy a svájciaknál? Ott is vannak régi házakkal tele pici falvak. De ez lehangoló! „Nemteszikvidék” ez nekem! Rá is nyomta a hangulatomat a mai napra ez a látvány. Amúgy sem voltam túl happy, részben a lában és a bakancs viaskodása miatt, részben más miatt. Lábam és a bakancs harca ott folytatódott reggel, ahol tegnap abbamaradt. Talán nem 20 percenként tört rám az őrült fájdalom, hanem 30. Délutánra kifejlesztettem egy mozgássort a lábujjaimnak, lábfejemnek, amit ha nagyon rám tört a fájdalom, megállva ugyan, de nem lepakolva és nekivetkőzve meg tudtam csinálni. Egész belejöttem. Estére, már csak 1-1,5 óránként kellett megállnom és zoknit cserélni. Azért ez a teljesen zárt bőrbakancs nem nagyon lélegzik, mint a másik. Tehát a nedves zoknira sokkal jobban oda kell figyelnem. 2-3 körül próbáltam valami főtt ételhez jutni, de az egyetlen étteremben azt, mondták, hogy már elkéstem, nincs kaja. Maradt az uzsitasiból a hideg. A 2 napja érlelődő sajtnak ugye nem lesz baja? Szaga már van – de az itt nem újdonság. Na, majd holnap letesztelem. Eredetileg sem volt szagtalan! 
Este 6 körül értem be La Cote-St-André városába. Ez nagyobb, mint a mai összes együttvéve, de ez sem tetszett. 2 szálloda van – mind a kettő fullos. De miért? Miért jönnek ide az emberek és kik? És miért pont ma? A szállodások rendesek voltak, felhívták nekem azt a házat, ahol még volt esélyem. És szerencsém is volt, mert itt volt hely. Igaz, hogy vissza kellett kutyagolnom a város elejére, ami szörnyű látvány volt ismételten is – és ha belegondolok, hogy holnap reggel újból itt kell végigvonulnom. Na, mindegy, az a holnap problémája.
Összegezve, a mai nap sem volt jobb, mint a tegnapi, azt az egy apróságot leszámítva, hogy ágyban és nem padon alszom a szabadban. Jöttem, bicegtem 37 km-t – de semmi jó nem volt benne. Majd talán holnap.