Ma reggel csak ½ 7-kor tudtam indulni. A csodás szállás árában benne volt a reggeli is. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz, bár túlzott reményein nem voltak a vacsorát követően. Az albergueről nem sokat írtam, bár lenne mit! Elég legyen annyi, hogy aki ismeri Hévízen a Borpatikában a tulajt, a kocsmárost – na az egy bűbájos aranyos bácsika az itteni tulajhoz képest. Prosztó, de úgy az igaziból! Főzött nekünk vacsorát, mert a faluban sem bolt, sem étterem, sem úgy semmi nem volt egy kocsmán kívül. Bevállalta majdnem mindenki a 7 eurós árat – majd csak lesz valahogy. 2 turnusban kajáltunk, mert hát pici volt a konyha. Ez rendben is volt. Főzött az ember valami Petőfi félét – Minek nevezzelek? Az alap talán lencsefőzelék volt és minden mással volt sűrítve, mert nem főzelék volt az állaga. A sűrűsége talán, mint a rizses húsé. Kolbász, paprika, valami tésztaféle, krumpli és még ki tudja mi volt benne. Úgy voltam vele, hogy nem kell belenézni a tányérba csak lapátolni, lapátolni. Iszonyatosan sótlan volt, a németekkel együtt kerestük a fűszereket, és ontottuk rá a sót. Kis feljavítás után már ehető is volt. Olyan volt az érzésem, mint amikor egyszer a munkahelyen „főztünk” Juhász Bélának. Aki nem tudja, miről van szó, attól elnézést kérek, de a többiek fogják érteni a hasonlatot. Megvolt a kaja, a németek még repetáztak is. A bor az elég vacak volt, egy fél pohárnál több nem is csúszott le. A reggeli ébresztés, annak aki még 6.10-kor merészelt aludni, az ajtó való beüvöltéssel történt. Én akkor már reggeliztem, vajas pirítós tejeskávéval. Végül is nem volt rossz. Érdekes volt, hogy 10 körül éreztem éhséget, de később elmúlt. Mintha megszokta volna a bendőm, hogy tízkor van egy kis ellátmány neki. Ma nem volt. Egész estig bírom, most már, bár egy KitKat csokit azért tűzoltásnak letoltam. 7.30 kor lesz vacsora, még van 1,5 óra addig.

A laza reggeli után nekiveselkedtem a mai tervezett 25 km-nek (persze 30 lett belőle, de ezt majd később). Az első 2-3 km-t nagyon lassan tettem meg. Na nem azért mert le voltam lassulva, hanem folyton fényképeznem kellett. A képsor elején láthattok sok-sok felvételt a kelő napról illetve égboltról. 

Lehet, hogy unni fogjátok már, de én nem tudok betelni velük. Nem töröltem ki a hasonlóakat sem, elfér! Ezekért a reggelekért (is) érdemes itt lenni. Olyan hangulata van, hogy azt elmondani lehetetlenség. Meg kell tapasztalni! A fényképek sokat visszaadnak, de sokat nem. Például a madarakat, az illatokat, sőt az istállók környékén terjengő szagokat, amelyek ebben a közegben egyáltalán nem zavaróak, kellemetlenek. Ennek az egésznek az összhatása az valami csodálatos. Egy idős amerikai házaspárral találkoztam itt a hajnali csodában. Ők is nagyon élvezték. 

Csináltam róluk néhány közös képet. Kb. 1 óra elteltével érkeztem be Santa Domingo de la Calzada-ba. Itt elég sok szállás van így a zarándokok igen megszaporodtak.

Nevét Szent Domokosról kapta, aki itt telepedett le. Később 1014-ben, kolostort alapított és helyreállíttatta a régi, Santiago de Compostelába vezető kőutat. Szent Domokos hidat  és  zarándokszállást  épített  az   Oja-folyónál. „ A katedrálisban lévő baromfiketrec régi legendához kapcsolódik:  ez a „Kakas és a  tyúk csodája”  vagy másképpen  „Az akasztott zarándok”. Az évek során  meglehetősen  kiszínezték,  így ez a legenda vált a Szent Jakab-út egyik legkedvesebb meséjévé.  A legenda szerint egy  zarándokházaspár és a fiúk állt meg itt egy fogadó ajtajában, útban Santiago felé. A fogadós meglehetősen csinos lánya  rajta  felejtette  a  szemét a jóképű ifjún, de a jámbor fiú visszautasította közeledését. Felbőszülve a visszautasításon, a lány egy ezüst serleget rejtett a fiú hátizsákjába, és lopással vádolta őt.­ Az ártatlan ifjút elfogták, kötél általi halálra ítélték  és az ítéletet végre is hajtották. A történet egyik változata szerint a szülők folytatták útjukat, és nem is tudtak fiuk sorsáról, Santiagóból való visszatértekkor azonban még mindig  az  akasztófán találták, csakhogy csodával határos módon még  mindig  élt  –  Santo Domingo  közbenjárásának  köszönhetően. A  szülők elrohantak  a  bíróhoz,  aki  éppen mohon falatozta ebédjét. Mikor meghallotta a történteket,  azt  mondta  a szülőknek, hogy szerinte a fiúk nem lehet élőbb, mint az  a  kakas  és  a  tyúk, amelyeknek húsát épp most készül elfogyasztani. Erre a szárnyasok  felrepültek  a  tányérról  és hangos rikácsolásba kezdtek. A csoda elképesztette a bírót, aki azonnal elrohant az akasztófához, levágta a fiút a kötélről és megkegyelmezett neki. „

Ezt a sztorit a netről vadásztam le, ismeretlen szerző leütései után. Nem volt kedvem gépelni! A katedrálisba persze nem jutottam be, mert túl korán volt még. A városka határában felkészültem az ígérkező erős napsütésre, megvolt az első lábkarbantartás és zokni csere. Azt írta a szakirodalom, hogy árnyékra ne számítsunk, hát nem is volt. Jöttek egymás után a kis falvak, a kilométerek meg csak fogytak, vagy szaporodtak, attól függ, honnan nézzük. A táj csodás volt, még az autópálya építés aszfaltozós szakaszai is érdekes volt. A falvakban a főtéren kívül semmi nincs. A házak, düledeznek, omladoznak, nagy részük lakatlan. Elkeserítő volt a látvány. De ez már visszatérően szöget ütött a fejembe, hogy mennyire halottak a falvak. A szegénység az itt is tetten érhető ám. Délután csináltam is ennek illusztrálására néhány fotót, egy „nagyobb” településen. pedig itt 2000-en laknak. Az este kinéztem magamnak egy szállást Belorado előtt kb. 5-6 km-rel. Villamayor del Rio a neve és a neten olyan információkat találtam, amelyek később nem igazolódtak be. ½ 1 körül értem oda, várakoztam egy fél órát, majd kiderült, hogy sem internet, sem közért a faluban, sem semmi! Gyors döntés. Bevállalom még a hőség ellenére is azt a plusz 5-6 km-t. Mit nekem. A lábam bírta, kedvem is volt, a meleggel meg nem foglalkoztam. Az út mentén már reggel óta láttam hirdetéseket, olyan albergueről ami nekem szimpatikus volt. Kinéztem, eldöntöttem és jól döntöttem. Kicsit aggódtam, hogy mennyit kell bolyonganom majd a városban, de az ő érdekük is az volt, hogy megtaláljam őket, ezért jól kitáblázták. Amúgy a városkában minden albergue 5 euróba kerül. Cuatro Cantones a neve és egy régi emeletes ház van átalakítva, de nagyon hangulatosan. Csináltam képeket is. Nem pazar, de élhető, kellemes! 

Barátságos. Hátul még egy medence is található, ami nem nagy de kellemes. Nagy zöld kiülő, nagyon hangulatos. Jó sokan is vagyunk de itt sem zavaró. A szobában 10 db emeletes ágy van, az emeleten található egy étterem, ahol 10 euróért fogok kajálni egy peregrino menüt. A reggeli pirítós már régen volt. Sétáltam délután a városkában, gondoltam veszek valamit a boltban. ¾ 6-ig szieszta. Zárva! Így ez elmaradt.

Holnap, ahogy elnéztem jó kemény nap lesz, jó kis emelkedőkkel, a csúcsmagasság 1162 m lesz. Próbálok korábban indulni, bár Zoli azt mondta, hogy a reggeli sötétben izgis lesz az erdőben megtalálni a jelzéseket. Na majd meglátjuk, mi lesz?!

Minden jót, legközelebb folytatom!

Fényképek:

https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5740921314303061793