Nem nagyon sikerült
kipihenni a lábaimnak az elmúlt két napot. Már az első lépéseknél éreztem, hogy
nem minden oké a lábammal. Ami az elmúlt jó néhány napban már nem fájt, azt
most ismét erősen éreztem. De hát nem volt mit tenni, a mai cél Burgos volt.
Csak 24 km és az első szakaszt leszámítva könnyű terepnek ígérkezett. Valóban
így volt.
5.50-kor indultam. Már
az utcán voltam, amikor a „gazdasszony” jött nyitni az alberguet. Próbált
visszacsalni egy kávéra, de ha már egyszer felcíheltem magamra a zsákot, akkor
bizony egy kávéért le nem veszem. A másik szállásról szintén ekkor indultak a koreai
3 lány és 1 fiú, így nem kellett a lámpámat használni, mert mutatták az utat. J
Amúgy sem lehetett volna eltévedni, mert műúton kellett a következő faluig
menni és majd csak azt elhagyva kellett letérni, de addigra már egész jól
lehetett látni. Ez a falu Atapuerca volt. Az eddigiekhez képest egész kis
takaros település, bár ez a nap többi kis falváról is elmondható. Jól érezhető
azért a „nagyváros”, 200 ezres Burgos közelsége.
Reggel az első fénykép
még Agésben készült. Azon az szerepelt, hogy Santiago de Compostella már csak
518 km. Az útikönyv szerint meg még 529.
Szóval nem lehet hajszálpontosan
tudni, már annyiféle számot láttam, amelyek ellentmondtak egymásnak. De
teljesen mindegy is. Santiago ott van, oda kell menni. Mindegy, hogy 797, 802,
806 vagy 810 km. Persze az is kérdés, hogy honnan indulsz? Az út vonala
folyamatosan változik, sohasem volt és lesz állandó. Régen a különböző grófi,
hercegi politikai és gazdasági érdekek miatt változtatgatták, egy-egy preferált
település érdekében. Ma az útépítések, autópályák, ipari területek alakítják a
nyomvonalat. Lényeg a lényeg, hogy amikor ma beértem Burgosba már közel 300
km-t megtettem és kb. még 500 van hátra Compostelláig + a bónus 90-100 km az
óceánig. Akkor nem mindegy néhány km ide vagy oda.
Azt ígérte az útikönyv,
hogy a „fakeresztig” (ami látható is a képek között) kicsit húzós lesz az
emelkedő miatt. Valóban húzós volt, de nem az emelkedő miatt, amit már-már fel
sem vesz a „rutinos” zarándok, hanem a köves talaj miatt. A kereszttől már
lehetett látni Burgost és olyan közelinek tűnt. De csak tűnt! Még hátra volt
vagy 15-16 km. És az eleje az igazán kellemetlenre sikeredett. Nagy és kisebb
köves, kavicsos és keményen lejtős. Na ez az amit az én lában nem szeret. A
reggel óta tartó nyilaló fájdalom miatt érthetően és önkéntelenül is máshová
terheltem a súlyomat így lassan a sarkamat is érezni kezdtem. De egyszer csak
elfogyott a lejtő, meg a kavics a lábam alól. Addig persze jó sokan megelőztek,
mert én szép lassan, ráérősen, úgymond „gagyisan ereszkedtem. Ráértem. 9-kor a
kávézóhelyen beértem őket, akit meg nem azt Burgosban. Az út további része már
aszfalton haladt egész Burgos határáig. Tényleg szép kis falvakat érintettem,
nagyon rendben lévő házak voltak, de sokszor ott volt mellettük, a szemmel
láthatólag több évtizede lakatlan, omladozó épületek is. Félig össze van dőlve,
de le nem bontják. Biztos van valami oka csak én nem értem. Csináltam is erről
a kontrasztról egy-két fényképet.
9-kor értem Orbanejaba
ahol egy jól sikerült reggelivel kárpótoltam magam a reggeli tortúráért, a
lejtmenetért. Kapásból 2 tejeskávéval indítottam és hogy ne csak lötyögjenek a
hasamban egy jókora sült hússal bélelt szendvicset toltam le. Még mondja
valaki, hogy ez az út a szenvedésről szól! Hát nekem nem! Ezen a reggelen sem.
Itt jókat beszélgettünk a zarándoktársakkal, akikről sokszor csak azt tudjuk,
hogy melyik országból jött, de barátságosan hátba veregetik a másikat,
jópofiznak, szóval érdekes az egésznek a hangulata. Sok zarándokkal ugyanazokat
a távokat tudjuk le. Persze van, hogy valaki egy faluval később vagy korábban
áll meg, de másnap, harmadnap ez kiegyenlítődik. A néhány nappal ezelőtti asztaltárs
rám köszön, megkérdezi, hogy vagyok és viszont. Ez is hozzátartozik az út
varázsához, meg az is, hogy tudsz úgy magad lenni, hogy embert sem látsz, vagy
ha igen és látják, hogy magaddal vagy elfoglalva, békén hagynak.
Onnan a fakereszttől
nagyon közelinek tűnt Burgos. Hát, de azért még messze volt. A reptérnél
lehetett választani, vagy balra elkanyarodni és jó hosszan menetelni a reptér
kerítése mellett, majd beérve Burgos egyik kis elővárosába, vagy tovább
egyenesen és akkor az ipari negyeden keresztül közelítjük meg a mai célvárost.
Mert az azért egyértelmű volt ma mindenkinek Burgos a cél. Én az előbbit
választottam, bár a reptér kerítése 30 perc után már unalmas volt. reményt
adott, hogy nemsokára emberlakta területre érek. Megtörtént. Azt írta az
útikönyv, hogy nem lesz jelezve megfelelően az útvonal, de elegendő volt a
jelzések száma. Persze hozzá nem mérhető volt a pamplonai jelzésmennyiséghez.
De azért beértem a városba, 2,5 km-re a bazilikától már azt is jelezte, hogy
mennyire van még a szállás. Meg hát elég volt követni a hátizsákokat, már ha
bízunk a zarándoktársaink tájékozódó képességében. Én azért a magaméban jobban
bízom. 12-re értem a szálláshoz, ami mivel tudták, hogy megérkeztem ki is
nyitott nyomban. Persze most nem én voltam az első, már kb. 30-an várták, hogy
megérkezzem és elkezdjék őket beengedni. 5 euró volt az éjszaka és nagyon kultúrált
volt az egész. Ugyan kb. 170-en fértünk el, nem volt tömeg, több emeleten
oszlott az embermennyiség és a szinteken is 4-es fakkokban voltunk, elegendő
zuhany, és WC állt a rendelkezésünkre. a földszinten, hatalmas kihúzható cipős
szekrényekben a cipők, nagy étkező, automaták, mosógépek, internetes
számítógépek. Az ágyak mellett nagy szekrény a hátizsákoknak, minden ágynál,
lámpa és konnektor. Kellemes hely volt.
A szokásos procedúra
után a nyakamba vettem a fényképezőgépet, hátamra a városi hátizsákba a műszaki
felszereléseket – mert hát ugye fő a bizalom – de láttam én már karón varnyút! J
Elkezdtem felfedezni a várost. Közvetlen a székesegyház mellett – a katedrális
szót már le sem merem írni, mert megrovást kaptam, hogy sokszor utaltam a híres
Follett könyvre – volt az önkormányzat által fent említett albergue. Hatalmas
ez az építmény, értelemszerűen először körbejártam, majd bementem. A zarándokoknak
olcsóbb volt a belépő. 4,50 helyett csak 2,50 euró. Kellemes meglepetés. Maga a
műintézmény nagyon-nagyon nem tetszett. GICCS! Zegzugos, minden aranyozott,
fölöslegesen hatalmas, mégsem éreztem benne a teret, mint a vatikáni Szent
Péterben, vagy a londoni Szent Pálban. Sok kis apró (már az egészhez képest)
szertartáshely és kiállítási hely. Nem akarok most megint azzal foglalkozni,
hogy minek kellett egy ilyet építeni és milyen áron, hány millió ember vére,
verejtéke, adója, kellett, hogy megépüljön. De ilyenkor mindig ez jár a
fejemben és bosszankodom. Tudom, ne tegyem, nem ezért jöttem erre az útra, de
hát nem tudom szeretni az egyházat, mint intézményrendszert. A legjobban az
alagsor rendszer tetszett, a maga egyszerűségével.
Kijőve a templomból,
belevetettem magam a város forgatagába. Bár a szieszta ideje volt, ez most nem
érződött, talán mert a turistákat annyira nem érdekelte a pihenés. Hatalmas
tömeg volt mindenhol, de mi volt ez az estéhez képest, persze ekkor még ezt nem
tudtam. Egy kb. 8 fős fúvós banda, pillanatok alatt olyan hangulatot csinált,
hogy az emberek táncra perdültek, fiatal, öreg, spanyol és nem spanyol.
Csináltam róluk néhány képet. Tény, hogy szomjasak már nem voltak! A
szórakozóhelyek, éttermek nagy része még üres volt csak a külföldiek ücsörögtek
kint a napernyők alatt. A spanyolok tartalékoltak az éjszakára. Reggelre meg is
értettem, hogy miért sziesztáztak ekkor!
Nagyon érdekesek a
házak, az elhelyezkedésük, a homlokzatuk, a kiugró zárt teraszok. Nekem nagyon
tetszett. Érdekes, hogy a belváros kellős közepén üres lakások tömkelege volt
található, ami maga még nem lenne túl meglepő, hisz ilyen Budapesten is van,
sőt Prága belvárosában szinte nem is laknak, de itt azok a homlokzatok, fa kiugrók
olyan mértékben romosak, hogy számomra megdöbbentő volt. Ezekről is csináltam
képeket. A homlokzatokról amúgy is sok képet csináltam.
3 órára az összes, a
városban található albergue megtelt. Ezt onnan lehetett legjobban tudni, hogy
sok hátizsákos bolyongott valami szállás után ácsingózva. Sajnos nekik maradtak
a kicsivel drágább olcsóbb belvárosi hotelek. Vagy a tovább gyaloglás. Ahhoz
képest, hogy mennyire a centrumban voltak egy 2 ágyas szoba, reggelivel 50 €
volt. Ez persze a mi 5 eurós árunkhoz képest horror, de meg kellene nézni egy
magyarországi hasonló színvonalú szálloda árait. Szóval ezek a kis hotelek is
estére megteltek. Jutott eszembe, hogy a helyi kis városnéző vonatra hasonlító
busszal megnézem a várost. Mégsem loptam én a lábam! Rossz döntés volt. 4,2
euró volt, de nem ezért volt butaság, hanem mert nagyon meleg volt, majdnem
teljesen zárt volt az egész. Gondoltam, majd a menetszél segít, de olyan nagy
volt az átlagsebesség, hogy a szél nem kezdte ki a „mozdony” homlokát. Talán
elérte az 5 km/h sebességet is. Látni meg alig lehetett valamit. A város meg
nem akkora, hogy sajnálni kellene a lábam. Most már tudom. Kimondottan
kellemetlen élmény volt, nem ajánlom senkinek!
Burgos azért összerázta
a csapatot rendesen. Mindenki ideért, vagy így, vagy úgy! Volt aki csak estére,
volt aki taxival, de volt aki busszal futott be. Ennyi „ismerőst”! Mintha az
egész városban csak zarándokok lettek volna, ekkor még! Estére megjelentek a helyiek
is. Egyre jobban megteltek a terek, utcák, bárok, éttermek. A főtéren
valamilyen szervezet demonstrációt tartott, megjelent a rohamrendőrség is 2
bevetési csoporttal is teljes harci díszben. Persze az ékesebb tollak a
járművekben maradtak, de azért aki akarta az tudta, hogy mi van a sötétített
üveg mögött. Amit megfigyeltem, hogy 20-22 éves rendőröket nem láttam. 40-50
közötti volt egytől-egyig. Meg is örökítettem néhányat. Nem látszottak
idegesnek, gondolom nem az első rendezvénybiztosításuk volt és nem kellett azon
aggódniuk sem, hogy lehallgatják a telefonjukat, poloskát telepítenek a hálószobájukba,
csak úgy, játszásdiból, mert miért ne? Na, mindegy lapozok, csak ezen tűnődtem
ahogy elfigyeltem őket.
Burgosban nagyon sok
köztéri szobor ábrázol hétköznapi embereket, foglalkozásokat. Szerintem ezek
sokkal jobbak, mint a „nemtudoménmilyen” szentnek az ábrázolása. Néhányról
készítettem képet és talán a legjobban az idős házaspárról szóló tetszett.
Megtaláljátok őket a képek között! Mint mondtam, illetve írtam estére megteltek
az éttermek is. Elméletileg nem akartam betérni sehová, mert úgy döntöttem,
hogy egy jó jégkrémmel és friss aszalt szilvával verem el éhségem. De bementem
egy ilyen gyorsétteremszerűbe, ahonnan az emberek kis tányérokkal sétáltak ki
és fogpiszkálóval ették a különböző tengeri herkentyűket. Elbámészkodtam bent
és nagyon megtetszett az egésznek a hangulata, az illata és nem utolsó sorban a
látványa. A kagylót azt felismertem J, de a másikat,
amit választottam azt nem. Messziről, a képen akár hal is lehetett volna, de
„csak” krumpli volt, de annak isteni. Az egész nagyon finom volt, a mártás is,
amivel le voltak öntve, a krumpli és kagyló is más-más ízvilággal rendelkezett,
de nem ütötték egymást. Nagyon jó volt!! Örülök, hogy bementem. Csináltam
képeket is, valakinek étvágygerjesztésként, valakinek meg gyomorforgatásként
(már aki nem bírja az ilyen kaját)! Ja, még két érdekesség: a pult alatt volt
egy fém vályúszerűség, az emberek oda dobálták a kiürített kagylóhéjakat és
fogpiszkálókat, ami először elég bizarrnak tűnt, a másik, hogy kanál híján a
kagylóval kellett a mártást kikanalazni. J
Villámgyorsan lehűlt az
idő, így menekülőre fogtam. Több zarándoktársam hasonlóan járt hasonlóan, így
10-kor már mindenki ágyban volt a mi kis négyesünkben. Egy spanyol férfival egy
mexikói nővel és egy puerto-ricói sráccal alkottuk a négyest. Az albergue fél
11-kor zárta kapuit. Az éjszaka nyugodtan telt, leszámítva a reggelig az utcán
bulizó spanyoloktól. Igazi fiesta hangulat volt, pedig semmi extra dolog nem
történt csak az, hogy szombat volt.
Hát ez volt a 12. nap
rövid története, ja és hogy még felhívtam a legnagyobb csemetémet a 22.
szülinapján!
Fényképek: https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5742406649037209697
És egy másik mappa Burgosról: https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5742412992784040385
|
