Tudom, hogy többen már
annak a lehetőségét keresik, hogy hogyan lehet felmászni a Szabadság-híd oly
közkedvelt turuljához, hogy véget vessenek a caminos blog nélküli életnek.
Megértem. Aki kibírta és olvasni tudja eme sorokat, annak szívből gratulálok az
önuralomhoz és állhatatossághoz. Aki meg már leugrott az 2 sort érdemel
valamelyik napilapban. Küldök majd virágot, de csak keveset, mert ilyenkor a
ballagások idején aranyárban adják a bokrétát.
Komolyra fordítva a
szót, tegnap Burgosban volt ugyan internet, de olyan drága, amiért én nem
vagyok hajlandó fizetni, ha nem létszükség. 10 perc fél euró, 20 perc 1 euró.
Hát lopom én a pénzt? Nem. Az internetet már inkább lopnám, de a tegnapi
próbálkozásaim kudarcot vallottak. Bár a városi netre már majdnem sikerült
feljutnom, már csak egy spanyol telefon hiányzott hozzá. Szóval időm sem volt
blogot írni és lehetőségem sem lett volna, hogy „közkincsé” tegyem. Gondoltam,
hogy majd ma. Ma sem jött össze, mármint a megosztás felétek, de legalább
megírom.
A mai napra csak 20
km-t terveztem. Kicsit kímélni akarom a lábam, nehogy kipurcanjon. Jól is
terveztem, mert kicsit nehézkesen működtek ma a járókészülékeim.
Reggel a szokásos módon
keltem, bár az ébredéssel nem volt gond, erről gondoskodtak a reggelig fiestázók.
Ráadásul az éjszaka jól erősen belerúgtam az emeleti ágy feljárójába, így a
sarkam igen érzékeny volt. Meglepően sokan indultunk 6 magasságában. Ez azért
volt jó, mert csak az elsőnek kellett a jelzéseket keresni, a többieknek csak
arra kellett vigyázni, hogy látótávolságon belül maradjon, hogy lássa a
hátizsákot. Nekem a lépéstartás kicsit nehezen ment, mert igencsak sántikáltam.
A sarkam a jobb lábamon nem nagyon akart talajt érni, így a műtött területet
kellett terhelnem, amit ugye nem szerettem volna. Tudtam én, de hát valahogy
haladnom kellett a (nem a korral), hanem az utamon. Szerencsére mindig akadt
valaki, aki megelőzött, így mindig volt előttem látótávolságon belül valaki.
Amúgy az út nem volt bonyolult, nem lehetett volna eltévedni, és lassan
világosodott is. Viszont nem kelt fel a nap. Az ma (ja és tegnap is) kimaradt.
Csúnya, komor felhők viszont voltak és fújt a szél. Az első 1 óra után
téliesítettem a pólós-rövidnadrágos szerelést. Felvettem a csősálat és
előbányásztam a zsákból a vékony hosszú ujjú pólót. Betartva a fokozatosság és
tartalékképzés elvét, a többi meleg ruhát meghagytam későbbre, ha úgy adódik.
Lógott az az esőláb rendesen, de imám, fohászom megfogadtatott. Még majd hívő
leszek mire Santiago de Compostelaba érek. Jajj, csak nehogy újra szülessek!
A laza 4 km/h tempómhoz
képest a többiek rohantak mellettem. Gondolom ők nem 20 km-t terveztek mára.
Bár, hogy most visszagondolok azokra, akik itt vannak velem egy részük
elhagyott. Eltelt 2,5 óra amikor az első kellemes kis faluba ha jól emlékszem
Tardajos a neve megérkeztem. Azért is volt ez kellemes, mert itt tudtam egy jót
reggelizni. Már túl voltam 10 km-en és a tegnap esti kagylós vacsorának már
csak kedves emléke maradt. A hagyományos 2 kávé, 2 nagy szendvics volt a menüm.
6 euróért. Emlékeztek még a néhány nappal ezelőtti felháborodásomra, amikor a
rablók jól levettek bennünket. A 2 szendvics - ami sokkal rosszabb volt mint a
mai - és egy kávé 10,2 euró. Huhhh!
Tudtam, hogy az út felén már tul vagyok, pihentem, lábápoltam, ettem, szóval
elidőztem mintegy 30 percig és neki vágtam a következő szakasznak. Mintha a
lábam is érezte volna, hogy mindjárt itt a vége, kezdett engedelmeskedni az
akaratomnak. Tudtam terhelni a sarkam. Persze a tempón nem változtattam így
sokszor mondhattam Hola-t és Buen Caminot a mellettem elhalódóknak. De nem
zavart. Érdekes emberek haladtak el mellettem. Eddig ez nem volt jellemző.
Néhányan azt sem mondták, hogy fapapucs és ha ráköszöntem vagy észre sem vette,
vagy csak rám nézett, hogy ez meg honnan a fenéből került a Föld nevű bolygóra.
Na, mindegy ettől színes a világ. Ha nálam csak jobb, szebb, értelmesebb,
okosabb emberek lennének, de rosszul érezném magam! J
A harmadik falu Hornillos de Camino volt a mai végállomásom, legalábbis
reméltem. A terv szerint ½ 12-re értem oda, bár az utolsó szakaszon lassítottam,
mert igen komoly lejtőn kellett épségben, különösebb terhelés nélkül
leereszkednem. Jó hosszú volt. A faluban az 5. voltam, aki letámasztotta a
zsákját az albergue bejárata mellé. Ez jelzi mindig az érkezési, bejelentkezési
és természetesen az ágyválasztási jogot (már ha nem kijelölik, mint ma). A
faluban van egy pici bolt és egy pici étterem. Jó nagy forgalma volt
mindkettőnek. 1-2 óra körül megdupláztuk a lakosság lélekszámát. A könyv
szerint 69 lakos él itt, mi legalább annyian voltunk zarándokok, akik itt
alszunk. Akkora volt az érdeklődés, hogy még a pót szállót, sőt még a
tornatermet is ki kellett nyitni. Így is volt, akinek nem jutott hely és a
következő település 10 km-re van, hozzáteszem kisebb ágyszámmal. Nem irigylem
őket. Délre a nap kisütött és kellemes felföldi időjárás kerekedett ki a
délelőtti vacak után. Volt olyan, aki azért nem maradt, mert a tornateremben
nem lehet fürödni. Persze ez butaság, mert a főszálláson lehet, ami kb. 50 m-re
van a tornateremtől. Aki eljön erre az útra, az számoljon az ilyen
szituációkra. Nem luxusutazásról van szó! Ezek tovább mentek, bár én azokkal a
lábakkal 1 km-t sem gyalogoltam volna nem 10-et a bizonytalanra. Mi a garancia
arra, hogy ott lesz délután 5-kor szállás? Azt mondta, hogy akkor majd taxiznak
egyet. Ez is egy megoldás, meg az is, hogy nem alszom reggel ½ 8-ig!
Amennyire nyüzsgött
Burgos tegnap este annyira halott itt ma minden. Félelmetes a kontraszt. Nem is
tudom, hogy van-e létjogosultságuk az ilyen falvaknak, de hál’ Istennek, nem is
nekem kell ezt eldöntenem. 1 utca, a házak 2/3-a lakatlan, egy részük düledező.
A bolt az étterem, és az albergue ad 1+2+1 embernek munkát! És a többi?
A szállás sem 5
csillagos. A fejem felett a vakolatlan betongerenda és a kefni. Igen
kezdetleges, de a fürdőszoba rendben volt, bár 1 WC és 2 zuhanyzó van csak. Nagyon
csúnya, hólyagokat, véres sebeket láttam. Elkeserítőek. Remélem, én megúszom
ezeket. Rossz belegondolni, hogy lehet így 10-20-30 km-t gyalogolni. És hát sokakat
szorít az idő. Én úgy döntöttem, hogy holnap is csak 20 km lesz az én adagom. Szeretném,
hogy teljesen tünetmentes legyen a lábam. Ahogy elnéztem több lesz a lejtő,
mint az emelkedő, bár nem ígérkezik nehéz terepnek. És nagyon remélem, holnap
már valahogy lesz netem. Itt az egész faluban sehol nincs! Erre szokták a fiaim
kérdezni, hogy, hogyan lehet internet nélkül élni? Erre a válasz, hogy lehetni
lehet, csak nem érdemes!
Ma már többen
megkérdezték, azok közül, akikkel több szálláson voltunk együtt, hogy mit
csinálok, könyvet írok, vagy újságot? Le kellett őket hűtenem, hogy csak egy
sima blogírás folyik, semmi extra.
Remélem megérte kivárni
ezt a pár napot, amint tudok, jelentkezem.
Fényképek: https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5742432829547408833
|
