Hahó! Már itt is vagyok.
Ma felkelt a nap, de úgy rendesen! Majd meglátjátok mennyire!
Én a szokásos időben és
forgatókönyv szerint keltem, indultam. Semmi extra nem volt. Az éjszaka nem
volt túl kényelmes, az ágy matraca igen rövid volt és kifeküdt. Eldönthettem,
hogy a fejem lóg le vagy esetleg a lábam, mindegy túléltem. Néhányan időben
indultunk. Hamar letértem az aszfaltról és bosszantott, hogy a napfelkeltét el
fogja takarni egy lapos hegy, olyan alakja volt, mint Badacsonynál. De később
mindenért kárpótolt a látvány. Pont akkor értem egy magaslatra, amikor kellett
és a távolban, a szélerőművek mögött kezdett valami nagyon komolyan piroslani.
Én szemmel jól láttam La Mancha modern ellenfeleit, de a széles látószögű, kis
objektívben semmi nem volt látható. Nem volt hát mit tennem, lemálháztam magam
és előkerestem a teleobjektívet. Ha már cipeltem! Megérte az objektív csere.
Majd meglátjátok! Sokat kattintottam és fényképésztechnikai szempontból elég
gyengék a fotók (ezért majd kapok is a hozzáértőktől), de nem volt szívem
kitörölni egyiket sem. Mindenki válogasson kedvére belőlük. Nekem mind tetszik!
A szokásos 4 km/h
tempómban haladtam, küzdöttem megint a jobb bokámmal, ma megint nem akart
rendesen működni. Azért haladtam, de meglepő módon kimondottan éhes voltam
többször is. Tudtam, hogy kb. ½ 9 körül érek Hontanasba és ott majd tudok
reggelizni. Már táblák jelezték a vándornak, hogy már csak ennyi és annyi km
van hátra a kánaánig. Le is ereszkedtem a faluba (hogy itt minden falvat csak
komoly ereszkedés után lehet elérni?!) és az első albergueben magamhoz vettem a
napi kalória mennyiségem nagy részét.
Elrettentésként a női olvasótábor tagjainak készítettem egy képet. Az a két nagy szendvics nem egy szakasz katonáé ám! Az egyikben tortilla volt, a másikban meg valami hasonló, csak meg
volt bolondítva egy kis gombával, meg egyéb mással. Kaja nagyon ritkán szokott
rajtam kifogni. Ma megtette. NEM BÍRTAM MEGENNI! Aki ismer az tudja, hogy
milyen nagy szó ez. Eddig nem volt gond a két szendvics, de ebből az a
tanulság, kezdjünk egy emberi adaggal, ne egy lóéval!
Reggel 9-re már két
tanulságon is túl voltam. Az első az volt, hogy a teleobjektívet ne a hátizsák
aljába csomagoljam el a technikai cuccok közé, hanem legyen kéznél. Mi mindenre
fogok ma még rájönni, ha ez így folytatódik!? Reggeli közben csevegés folyt egy
német nővel, akivel általában mindig egy faluban töltjük az éjszakát és a
dél-koreai 3+1 fős csapattal, akikről az elején olyan információim voltak, hogy
tajvaniak. Ők is általában hasonló távokat gyalogolnak mint én. Nem sietnek ők
sem. Igazából az úton semmi izgalom nem volt, Sokszor köves, kellemetlen volt a
talaj és a néha visszatért a bokafájdalom.
A felüdülést a San
Anton romjai jelentették. Lélegzetelállító még ma is, akkor milyen lehetett a
középkorban? A kolostort a XII. században alapították és mindig is egy fő
zarándokállomás volt. Érdemes itt elidőzni néhány percet. Ha meg még
fantáziával is megáldott bennünket a „valaki vagy valami” akkor akár többet is.
Ahogy elhagytam San Anton ősi falait, már lehetett látni Castrojeríz
települést. Csalóka volt a távolság. Ránéztem az órámra és nem értettem, hogy
lehet ez már ilyen közel? De végül kiderült, hogy csak a hatalmas kolostor
együttes és a magasban a város felett valamikor uralkodó vár hatására tűnt
olyan közelinek. A vár ma már csak gyenge romnak mondható, mert amikor
elveszítette stratégiai jelentőségét a helyiek kőbányának használták. Egy
hosszú aszfaltút visz végig a településig. Jó hosszú. Mint ahogy a település
is. De végre beértem 12-re. Az egyik önkormányzati szállást választottam.
Szimpatikus volt és a közelben a főtéren még a városháza WIFI-jét is lehet
használni. Remélem nem kapcsolják le estére!
Az albergue adományos
alapon működik, a személyzet nagyon kedves. A dormitóriumban 11 db emeletes
vaságy van és 8 matrac a földön. Így 30 személyt tudnak elszállásolni.
Kellemes, praktikus a vizesblokk, pici társalgó. Szóval semmi extra, csak praktikum.
A mai és a tegnapi 20-20 km után holnap egy picit növelem a távot (24-re),
persze csak ha a lábam nem vacakol. Csináltam egy kis dunsztkötést mindkét
lábra, bokától lefelé egy kis körömvirág kenőccsel. Ez általában szokott
segíteni lehúzni a gyulladást. A többiek néztek, amikor a nylon zacskóba
csomagoltam a lábam.
Ma nagyon kellemes,
igazi caminos idő volt. Reggel picit hűvös, de a reggeli időszakában már le
lehetett venni a hosszú ujjas pólót. Most délutánra már tipikus spanyol meleg
zavarta be az emberek a házaikba. A sziesztaidő amúgy is szent! Szerencsére,
amikor már nagyon meleg volt, nem kellett úton lennem. Jó ez a korai kelés.
Több szempontból is! Elképzelem, milyen
tolongás volt a kb. 60 embernek (a többiek eljöttek korábban) a 2 WC-nél és a
mosdókban. Ha vége a sziesztának és kinyit újra a bolt, akkor veszek valami kaját
estére (a reggeli hatása még mindig tart), és megpróbálom feltölteni a képeket
az elmúlt napokról is.
Jó szórakozást!
És ha esetleg 1-2 napig
nem jelentkezem, akkor még nem kell ám aggódni!
Képek: https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5742436624369657361
|
