Ma rövid leszek. Enervált vagyok. Amennyire sok volt az energiám az elmúlt napokban, ma reggel úgy ébredtem, hogy szinte semmi nincs. De holnapra már újra lesz! Korán ébredtem, már volt aki ½ 5-kor útra kélt. Felébresztett. Nem is tudtam már visszaaludni, így egy kicsivel korábban indultam, mint máskor.  Húúú, az első néhány kilométeren nagyon nem akartam működni. Úgy vánszorogtam, mint ha már az utolsó kilométerek lennének. Gondolom a tegnapi reggeli hajtás ekkor bosszulta meg magát. A kis faluból ahonnan indultam két út vezetett ki, persze én a kevésbé romantikusat, ám de rövidebbet választottam. A hajnali sötétben nem mindegy? Már kezdett világosodni, amikor láttam, hogy egy fiatal srác, aki az én startomnál még csak szedelődzködött, a balról jövő (hosszabb) útról beelőz. Na, mondom magamnak, jó lassú vagyok. Feltűnt, hogy hasonló színű, világoszöld törülköző van neki is úm. panyókára vetve a zsákján mint az enyém. De jó, nem csak én vagyok ilyen hülye, hogy a kis törülközőmet kívül hordom. Beértem Sahagúnba kb 1,5 óra alatt, ami elég vacak részidő és betértem egy korai peregrinókra váró reggeliző helyre, ahol kellemes reggelit kaptam. Tortilla, narancslé, kávé. Ott volt a srác is, akinek hasonló törcsije volt, mint nekem. Hasonló!? Az enyém volt. Ugyanis elhagytam, amikor kiléptem az albergueből. Itt kérdezte meg, hogy esetleg nem az enyém-e?

Ilyen kezdés után nem annyira volt kedvem tovább indulni, de hát mégis csak illetlenség lett volna 6 km után letáborozni. Amúgy, mára 25-26 km-t terveztem. Az meg is lett végül, sőt még vagy 2-t rá is húztam, de ezt majd később. Szép lassan vonszoltam magam, a forgóm és a lábam kezdett bejáratódni, de nem volt kedvem a nagy rohanáshoz. Komótosan, öregesen. Újra találkoztam a koreai csapattal, Sahagúnból indultak, önmagukhoz képest túl későn, de az ok az volt, hogy tegnap 40 km-t nyomtak le és igen lemerültek. Calzada del Cotonál van egy választási lehetőség, hogy melyik úton tovább? Én már előre kinéztem, hogy a baloldalit választom. De valamit elszúrtam vagy elméláztam, mert nagyon balra keveredtem. Szerintem, egy felüljáróra nem mentem fel ahová kellett volna. A koreai csapat meg jött utánam. Amikor már nagyon nem volt jelzés (előtte is igen gyenge volt a jelölés) és mellettem lévő autópálya túl messzinek tűnt akkor kerestem agy alternatív útvonalat. Találtam is ami visszavitt az eredeti szakaszra, csak így egy kicsivel többet láttam a spanyol tájból, mint a többi zarándok. Kellemes helyen sétáltam. Ebből adódik az a kb. 2 km plusz, ami összejött, de nem számít.

A következő falu Bercianos del Real Camino volt ahol kávé és szendvics várt. Az időjárás egész nap napos, de keményen szeles volt. A csősál nem került le rólam. Ma megint szandálos napot tartottam, de így is többször visszajött az ujjfájás. A következő kis faluig, ami ma a végállomás is volt már csak 7 km-t kellett poroszkálnom. Ezen a szakaszon alig volt zarándok, sokan a másik utat választották, volt, hogy egy óráig nem találkoztam emberrel.

A lassúságom ellenére élveztem a sétát és millió dologgal foglalkoztam gondolatban. A faluban (El Burgo Ranero) az első alberguet választottam ami önkormányzati, adományos rendszerű, egyszerű, de elfogadható. Az emeleten vannak a szobák, érdekesség, hogy nincs födém csak a gerendázat és a cserepek. Csináltam is erről képeket, de amúgy semmi gond nincs vele. Elég hamar tele lett a szállás, sőt a faluban is az összes albergue, így jó néhány embernek be kellett vállalni azt a 13 km-t amit én majd holnap hajnalban szándékozom megtenni. Szegények!

A szokásos fürdés, mosás, lábápolás után felfedeztem a falu mindhárom utcáját. 20 perc alatt végeztem, a házakról ma is csináltam képeket, bár lehet, hogy már unjátok, de hát elsősorban önző módon magamnak készítem a fényképeket. Egy ilyen séta -100 év!

A délután során nagy nehezen szereztem internetet, ami elég instabil, de mégis valami. Pihentem, olvastam, felpolcoltam a lábam. Estére sem tervezek már nagy durranásokat, valami laza vacsi, beszélgetés, alvás, energiagyűjtés a holnapra. Úgy tervezem, hogy megint egy kb. 25 km-t megyek és vasárnap délelőttre Leonig már csak úri 13 km marad. Később fogok indulni és nem leszek fáradt Leont felfedezni. Ha nagyon megerőltettem volna magam, akkor már holnap beérhettem volna a „nagyvárosba”, de minek rohanjak!

Azzal kezdtem, hogy rövid leszek. Betartottam.

Minden jót!

A fényképek:

https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5743850255716635537