Szerintem az eddigi
szakasz legunalmasabb napja volt. Kb. 25 km, de nem ezért, hisz ennél már volt
sok hosszabb szakasz is. Nem olyan volt a táj, amit igazán tudtam volna
élvezni, de ezt majd látjátok a fényképekből is. Volt, hogy 1-2 óráig nem is
emeltem a szemem elé a masinát, pedig a nyakamban lógott. A tegnapi vagy
tegnapelőtti táj szépségét meg sem közelítette a mai. A Meseta – amit oly sokan
szidnak és átkoznak – szerintem sokkal érdekesebb volt. De hát, kinek a pap,
kinek a papné! A tegnapi jórészt állattartó szakaszt mára felváltotta, a
növénytermesztéssel foglalkozó falvak tömkelege. De, amíg régen, a Camino
eddigi részén a rendezettséget, a föld szeretetét éreztem a gazdálkodók keze
nyomán, itt most nem volt ilyen érzésem. Sok volt az elhanyagolt, parlagon
hagyott terület. Akár Magyarországon is lehettem volna. Azt írják az
útikönyvek, hogy Galícia a legszegényebb földrajzi-, gazdasági egysége
Spanyolországnak. Lehet, hogy értem az okát. A másik dolog, ami nagyon nem
tetszett ma, hogy itt éreztem először (azt az egy esetet kivéve, amit írtam),
hogy a lehúzásról szól a szolgáltatás a zarándokok számára a pihenőhelyeken,
bárokban. Nem tartották pofátlannak 1 doboz 0,33-as üdítőért 1,5-2 eurót is
elkérni. Ez eddig nem volt jellemző. És mivel megjelent a tengernyi turista
zarándok ezt meg is tehetik. Mert 4-5 napi „zarándoklat” alatt, nem számít az
annyi! A nagy tömeg miatt a kiszolgálás sem ment olyan kedvesen, mint amit az
elmúlt hónap minden áldott napján megszokhattam. Futószalag – nesze zabálj –
érzetem volt.
A következő dolog, ami
már 1-2 napja kicsit bosszant az a tömérdek „zarándok” akiket busszal kísérnek
végig az „úton” és csak elrohannak mellettünk az 1 db vizes palackkal, vagy
tenyérnyi hátizsákkal. Nem érzem bennük a legyalogolt több mint 700 km
összekovácsoló erejét, hát de honnan is lenne. Semmi üdvözlés, összetartozás-érzés
nincs, sőt ha kell akár még fel is próbálnak lökni, de hát azért az én
habtestemet a méretes zsákkal megfejelve, azért nem könnyű egy 60 kilós
akárkinek. Hangoskodnak az alberguekben, nem annyira vannak elfáradva, stb.
Nincsenek semmire és senkire tekintettel. Olvastam én erről, de nem gondoltam,
hogy ennyire sokan vannak és ilyen szörnyűek. Na mindegy, kicsit dühöngtem
rajtuk.
Reggel későn indultam –
magamhoz képest – 7 órakor. Meg is lett később az izzadtsága. Jó meleg napot
fogtam ki, a 25 km-t délután 2-re sikerült legyűrni. Többször kellett megállni
a nagy meleg miatt hűsölni és valami hideget magamba dönteni. Eddig elvoltam a
hátizsákon felmelegedett vízzel is, de ma éreztem először, hogy valami hidegre,
szénsavasra van szükségem. És hát egy-egy citromos jégkrém is lecsúszott. Jó,
hogy nem júliusban csinálom ezt a kellemes túrát, azt hiszem nem lenne ilyen
kellemes!
Az út első negyedét
társaságban töltöttem, beszélgetve, majd magamra maradtam, amit nem nagyon
bántam. Volt néhány kisebb emelkedő és lejtő, de semmi különös, extra. Futottak
a lábam alatt a kilométerek. Már előre kinéztünk egy albergue-t a koreai
csapattal (akik összetétele menetközben változott) és bár nem együtt mentünk
napközben, szinte egyszerre értünk oda.
Jó választás volt a
szállás, tiszta rendezett, ahogy ígérték internet, WIFI, csak az én netbookom
nem akart együttműködni vele. Küzdöttem vagy 2 órát, de nem akart összejönni,
így csak holnap fogjátok olvasni a mai napot.
A város neve arra utal,
hogy itt királyi palota állott. De most nemhogy kőhalom, még egy kő sincs
belőle. Semmi, nulla, mintha kiírták volna a történelemből ezt az időszakot. Jellegtelen,
jelentéktelen városka.
Este, a kicserélődött
társasággal elmentünk egy zarándok menüt megenni. Nem nagyon volt ma kedvük
főzőcskézni, fáradtak voltak ők is, a nap sok energiát kivett mindenkiből. A
konyha is elég vacakul volt felszerelve, a déli virslieimet egy 3 literes
lábasban tudtam megfőzni, és persze nem 2 kilót főztem, csak 4 darabot. Az esti kaja
nem volt rossz, bár ettem már jobbat is, de ami érdekes volt, hogy a TV
közvetítette a Spanyolország – Dél Koreai focimeccset, és amikor a koreai
csapat kiegyenlített, akkor az asztaltársaim, - hozzáteszem, csupa nő – olyan
ovációt csapott, hogy onnan kezdve a helyi lakosok őket figyelték és nem a meccset.
Este még befejezem a
blog írását és hamar megyek aludni. Holnap sem fogok vacogni.
A mai képek:
https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5748713639426581825
|
