Reggel kicsit később
ébredtem, persze a többiek sem kapkodták el. Érthető okok miatt. A csapatból a
kanadai részleg, a 2 lány ma délután indul vonattal Toulousba, majd onnan
Párizsba és repülnek haza, a koreai srác még marad 2 napot Santiagoban, majd
repül Szöulba szintén Párizson keresztül. Az egyik koreai lány a portugáliai
Portó és Lisszabon után Olaszországba megy, onnan Horvátország, Törökország és
úgy Szöul. Szép út! A másik koreai lány, még kisétál az óceán partjára. Reggel
azért még volt egy rövid „Jó utat!” ölelkezés és mindenki ment a maga útján.
Mert az út nem ért véget Santiagóban, legalábbis nekem nem. ½ 8-kor indultam
útnak, a katedrális előtti hatalmas tér majdnem üres volt, így csináltam néhány
képet, majd megkerestem a kifelé vezető sárga nyilat.
A város vége előtt még
megkávéztam, megreggeliztem és már 9-kor sikerült is elhagyni a várost. Ma csak
laza 22-23 km volt előttem. Már előre örültem, hogy nem sok emberrel fogok
találkozni, mert hát ugye zarándokok 90%-ának itt van az út vége. Ahogy kiértem
a természetbe és visszanéztem a városra, akkor láttam és már hallottam is, hogy
egy nagy csoport ember közelít. Egy busznyi turista. Ekkor a buszt még nem
láttam, de olyan hangosak voltak és annyira üres volt a hátuk, hogy csak
turisták lehetnek, gondoltam. De mit keresnek ezek itt? Az a szokás, hogy csak
Santiagoig jönnek. Akkor ezek csak itt a környéken akarnak egyet kirándulni –
gondoltam én. De amikor beértek akkor láttam mindenki nyakában a hatalmas
fésűskagylót, az egyforma túrabotot. Vagy 2 órán keresztül boldogítottak, amíg
szét nem szóródott a csapat, mert amíg csordában volt a csürhe (huhh, most meg
már megint gonosz vagyok), addig elviselhetetlenek voltak. Lassan
elcsendesedtek és megszoktam őket. Igazi zarándok alig volt, milyen nyugodt
lett volna az út!
A tegnapi változékony,
esős idő után igen komoly felmelegedés történt, folyt a víz rólam rendesen. A
terep nagyon változó volt, de hát ez már megszokott, vagy emelkedőn, vagy
lejtőn kellett menni. Az egyenes szakasz ismeretlen erre. A táj szépsége
viszont visszatért és ennek roppant módon örültem. Ismét a rendezettség érzete
volt bennem. A kávézás és egy kis üdítő elfogyasztását követően nekiveselkedtem
a második felének is a távnak. Erdőbe be, mezőre ki, néha egy kis aszfalt, kisebb-nagyobb
falvak. Egyáltalán nem volt unalmas a nap. Negria előtt néhány kilométerrel
találtam egy igen szemrevaló hidat. A XIV. században építették, persze azóta
többször is felújították. Többek között én az ilyen látványokért jöttem el a
Caminora. Készült is néhány fénykép. J Mivel elég
későn indultam így még a rövid táv ellenére is csak ½ 3-kor érkeztem meg
Negreirába. Nem a municipal (önkormányzati) alberguet választottam, hanem egy
privátot, a WIFI reményében. WIFI volt is csak a weboldalak betöltése nem
sikerült. A gyors lepakolás után nyakamba vettem a várost, valami kaja
vásárlása céljából, ugyanis azt olvastam, hogy az elkövetkezendő napon sehol
sem lesz erre lehetőség. Vasárnap délután volt, szieszta idő, de azért hátha.
Vasárnap délután ½ 3 kor bezárnak a boltok, de nem sziesztára, hanem hétfő
reggel kilencig. Szóval ennyit a
kajavásárlásról. Azért este 6-kor még tettem egy erőtlen kísérletet. De nem.
Elköltöttem az estebédemet egy közeli pizzériában, 6 euró volt egy jó méretes,
finom pizza. Reméltem, kitart reggelig! A szálláson nem voltunk sokan, talán
6-7 fő. Azért itt már érződött, hogy sokan csak a Santiagoig jöttek. Vége a
tömegnek. De ennek én kimondottan örültem, leszámítva az alibi zarándokokat,
akik szintén itt, ebben a városban szálltak meg, de szerencsére nem ott ahol én. El is
határoztam, hogy reggel jó korán indulok, hátha nem érnek utol.
A város az elég
jellegtelen volt, kimondottan csúnya, barátságtalan!
A rövid táv ellenére
azért elég fárasztó volt az út, lehet, hogy a nem kellő mennyiségű pihenés
miatt! Fényképek: https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5750833826874410177
|
