Azt hiszem, már kár is leírni, hogy mikor indultam. Lementem a hegyről és máris a híres, nevezetes királynő hídjánál (Puerta la Reine) voltam. Értelemszerűen innen a település neve. A XI. században épült a híd az Arga fölött és annyira jól sikerült, hogy később több hidat is ennek mintájára építettek. 

Egy híd erőteljes lökést adott az ipar és a kereskedelem fejlődésének. A hídhoz vezető „régi” főút mentén alakult ki az óváros. Aki olvasta K. Follett Katedrálisának folytatását az jól el tudja képzelni, hogy mit jelent egy híd megépülése, esetleges megsemmisülése a fejlődés vagy hanyatlás terén. Képzeljük el, hogy egy ilyen jó helyen lévő híd milyen kereskedelmi és ebből adódóan társadalmi, szociális, kulturális fejlődést jelentett a középkorban. Régen sokkal nagyobb jelentősége volt ennek, mint napjainkban. Na, szóval lecaplattam a hídhoz és készítettem a sötétben néhány képet róla. A fényképgyűjtemény elején láthatjátok ezeket. 

Lehet, hogy várni kellett volna még egy órát és akkor jobb képeket is tudtam volna csinálni, de várt az ÚT. Laza félóra után, ami többé-kevésbé sík területen telt el, következett egy tüdődobáló 20-25 perc. Jó magasra mehettem fel, hogy utána leereszkedhessek, amit ugye nehezebben visel a lábam. Hogy miért nem fúrtak már egy alagutat? J A tegnap esti hatalmas zuhi után azért nem volt bátorságom a rövidnadrágos szereléshez, 2 órától eltekintve egész nap lógott az eső lába. Nem volt túl meleg, bár az emelkedőkön soha nem fáztam. Egész reggel, fel, le! Fel, le! Már kezdtem unni, de hát nem volt mit tenni! Én akartam ezt! 2 kis álmos és még szó szerint alvó falut magam mögött hagyva, húúú, az egyik nagyon kacskaringós volt, már majdnem elszédültem, elérkeztem az autópályához. Többször át kellett kelni alatta és fölötte. Abszolút biztonságosan van ez az út kitalálva. ha véletlenül keresztezni kell egy kisebb forgalmú közutat, akkor 25 méterrel előtte figyelmeztetik a zarándokot, hogy autóveszély van. És persze a közúton jövő autósokat, hogy zarándokveszély van. Le a kalappal, látszik, hogy mennyire fontos ennek a térségnek ez a zarándokútvonal. 

Menetközben kiszámolgattam, hogy éves szinten kb. 5-6 millió vendégéjszakát jelent ez a térségnek, plusz az egyéb fogyasztás, vásárlás, stb. A másik dolog, amin a mai nap sokat tűnődtem, hogy milyen könnyű dolga van a mai zarándoknak a középkorihoz képest. Jól jelzett, biztonságos, kiépített útvonal, kényelmes cipő, meleg de ha kell akkor szellőző ruha, napszemüveg, antishoc túrabot, nedvszívó zokni, különböző lábápoló csodaszerek, testhez simuló hátizsák, minden este meleg, tiszta szállás, bolthálózat, éttermek sora, csomag előreküldő szolgálat, és ha minden kötél szakad, busz, taxi hogy „tudja” teljesíteni amit elvár a környezete vagy önmaga (?). Időre odaérjen és kiállíttassa az oklevelét és döngethesse a mellét (jujjj, ez most gonosz volt). 

De nézzük meg, ki és hogyan, milyen feltételekkel indult el a 15. században, vagy még korábban mondjuk, amikor még a mórok uralták az Ibériai félsziget nagyobb részét? Tételezzük fel, hogy valaki, egy szerzetes valami nagyon komoly lelki elhatározásból, vagy esetleg a felettesei unszolására elindult mondjuk a mai Magyarország területéről. A felszerelése miből állt? 1 öltözet csuha, vagy maximum még egy köpeny. 1 pár saru, vagy esetleg bocskor. Ha nagyon jól ment neki, akkor esetleg egy pokróc, vágott magának egy botot egy darab fekete kenyér a kistarisznyába, „oszt jónapot”! Pénze nem volt, de ha lett volna, sem hozza magával a nem túl nagy közbiztonságnak köszönhetően (ugye akkor még nem Pintér Sándor volt a belügyér sem) . 

A MALÉV géppel nem repülhetett, bár akkor még nem volt csődben, de hát tudjuk Da Vinci is még csak ekkor kezdte próbálgatni a földtől való elemelkedést. Sikertelenül. Szóval gyalog, közel 3000 km. Nem 800 ám! És közben ott volt az Alpok, vagy jobb esetben került egy jó nagyot. Ott aludt ahol befogadták, azt evett, amivel megkínálták, de ez maximum egy kis fekete kenyér és/vagy laza leves lehetett, ha menő kolostorba tévedt akkor egy darab sózott hal. Gyűjthetett bogyókat , kisebb állatokat ejtett el vagy dolgozott egy két napot. Egy párszor elázott, megszárítkozott, elesett, felkelt, elhagyta a hite, visszatalált az Istenéhez. Ha szerencséje volt, akkor nem verték meg, nem ölték meg és semmi komoly baja nem esett az alatt a 3-4-5 hónap alatt, amíg odaért Santiago de Compostellaba, akkor elmondhatta magáról, hogy szerencsés, a jóisten kegyeltje, stb. Amikor odaért hálás lehetett. Akkor még nem gondolt arra, hogy még majd haza is kell ám érni, ugyanazon az útvonalon, nem különösebben jobb feltételek mellett, maximum lélekben nagyon megerősödve. És elindult vissza! Nem WizzAir géppel! Ha még haza is ért épségben, akkor duplán szerencsésnek mondhatta magát. Nem tudod hazatelefonálni, sms-t küldeni, Skype-on beszélni, mobilon nap mint nap hazaszólni, hogy minden ok. Persze voltak olyanok, mint néhány pápa, püspök, vagy más prominens személy aki szimplán marketing fogásból rótta le ezt az utat, úgy hogy csak az utolsó néhány kilométert gyalogolta. Persze tisztelet a kevés kivételnek! Szóval ehhez képest a mai kor „zarándoklata” igen csekélység! 

Persze nem kis feladat, nem kis erőfeszítés az elkényelmesedett mai embernek ez sem, nehogy valaki is félreértse, de ott van a viszonyítási alap, amiről fent írtam. Most lehet, hogy néhány embert megbántottam, de nem ez volt a szándék, csak ezeken gondolkodtam ma. Mihez képest is „zarándoklat” ez? Lehet, hogy én nézem túlságosan a földről a dolgokat, de hát én ilyen vagyok. Nem mondhatom el más véleményét, illetve nem akarom. Ezek jártak ma a fejemben és az elején azzal kezdtem a blog írását, hogy a napi aktuális gondolataimat írom le. Ha tetszik, ha nem. Elnéztem ma egy idős hölgyet, aki sántikálva csinálta az utat. Neki milyen nehéz, amikor sok helyen én magam is szenvedek. Vagy az a francia idős bácsi, aki műlábbal kezdte, akkor amikor én SJPdP-ban és már többször aludtunk egy szálláson. Tehát semmivel nem tett meg naponta kevesebbet, mint én. Ehhez képest és a középkori zarándoklathoz képest, amit ma, a nagy többség (persze magamat is beleértve) csinálunk, az laza séta. Ha nehéznek érezzük….. akkor gondoljunk csak erre!

Ezeken a dolgokon tűnődve eszembe sem jutott a reggeli kérdése. Persze még korán is volt, bár a zsákban mindig van vésztartalék, de nem vettem elő. Fél 10-kor értem be Lorcaba ahol 2 albergue van egymással szemben és lehetett reggelizni, kávét inni. Két szendvicset megettem ez kb, 40 cm bagettet jelent kis kolbásszal, sonkával és egy jókora tejeskávéval kísértem le. Ki is tartott 4 óráig. Ez a mutatvány 5 eurómba került, de a délutáni közértes bevásárlásom csak 3 euróba, így a mai napot olcsón megúsztam. Az esti zarándokmenü már sok lett volna, meg nem is volt nagyon szimpatikus, ezért lemondtam róla. A mai szállásomért csak 6 fabatkát kértek, így ma nagyon gazdaságos napot zártam.

Ma Estellaban szerettem volna megszállni, de persze volt „B” terv is. Sok volt ma a fel-le, és azért kicsit elfáradtam. Már majdnem beértem Estellaba amikor ismerős alak tűnt fel előttem. A horkolós olasz pasi, akivel Pamplonaban egy légtérben aludtam. Gyorsan kifaggattam, hogy hol akar aludni és hát természetesen Estellaban. Ott 3 albergue is van, de mertem én kockáztatni? Azonnal tervet módosítottam és még rátettem 2 km-t, így jutottam el Ayeguiba. Ott volt ez eshetőleges célként, de nem esett jól a + 2 km. nem is a fáradtság miatt, hanem az esővel futottam versenyt. 300 méterrel a cél előtt kezdett el esni, de csak módjával, szóval nem áztam el, csak felfrissültem. A szállás 1-kor nyitott, de nem volt gond mert be lehetett húzódni fedél alá és kivárni azt ¾ órát. Ez a szállás egy helyi sportcsarnokban van, reméltem, hogy nem a küzdőtéren vannak az ágyak felállítva és így is van. Egy kisebb, félig alagsori helyiségben vagyunk elszállásolva, érdekes hangulata van. Egy ilyen helyen mindig nyerő ágy az, amelyik konnektor mellett és huzatárnyékban van. Sikerült ilyet találnom. kaptam a WIFI-hez kódot is, így teljes a megelégedettség. 

Közben megérkeztek a „hálótársak” is. Sok-sok német, néhány holland, spanyol, olasz és egy-két szláv. Magyarral még nem találkoztam amióta úton vagyok. Pedig mondták a többiek, hogy láttak már magyart és nem csak a múzeumban kitömve, hanem hús-vér magyarral találkoztak. Különösebben nem vagyok zavarban ettől a ténytől, nem igazán vágyom még társaságra. Itt vagyok én magamnak! Tök jól kijövünk! 

Ma délután már kb. 3-4 szer volt olyan zuhi, hogy csak na! Egy idős finn úriember 4-szer rakta ki a ruháit száradni. Pont ezért én kihagytam ma a mosást, van elég ruhám, 4 napra elég és a napi kézzel, esetleg hideg vízben való mosás, azért mégsem olyan, így összegyűjtök időnként egy rendes adagra valót és akkor rendesen ki lesz mosva, meg lesz szárítva. A fél adag is ugyanannyi, mint a teljes adag, akkor meg miért ne. Itt ma 3 euró a mosás és még 3 a szárítás. Ahogy elnéztem az ilyen irányú árakat, kb. mindenhol erre lehet számítani. Már összepakoltam a reggeli felszerelést. Nagyon remélem, hogy most éjszaka kiesi magát az eső és holnap nekem tetsző idő lesz. Ha esetleg 6-kor zuhogni fog, akkor csak később indulok. Holnapra csak kb. 19-20 km-t tervezek. Elvégre vasárnap lesz és Anyák napja!

Fényképek:

https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5739051351058037425