Reggel ½ 6-os és 6 órás indulás volt betervezve. Az ok nagyon prózai. Mindenképpen Mosonmagyaróvárra kellett érnem kora délután - egy kedves barát pont erre járt és elhozta nekem a régi Keen bakancsomat és hazavitte a 8 napja csak cipelt újat. Azért döntöttem a csere mellett, mert a Keen-nek borzasztóan széles a lábfeje (anno pont azért vettem a frissen műtött lábra, mert megdagadva is elfért benne a lábfejem), és a még mindig dagadt kisujj talán jobban érzi majd magát. Már nagyon szeretném visszacserélni a bakancsomat. A szandál nem erre találtatott ki (ilyen súly és ekkora távolságok) és már unom cipelni a jóval nehezebb bakancsot. Ahogy nézem a lábam – 1-2 nap és újra bakancsos lehetek. Szóval nem késhettem a délutáni randiról, így jelentős karhatalmi rátartással indultunk. Ragyogóan sütött a nap – ennek megfelelően nyári öltözéket vettem. Rövid ujjú póló és lecsatolt szárú túranadrág. A napsütéssel nem is volt gond – csak a hőmérséklettel. 8-9 fok volt csak. Kellett tempózni, hogy ne nagyon fázzunk! Még indulás előtt körbejártuk a csodálatos templomot, majd egy fotó a Santiago de Compostela távolságát jelző kőnél és nekivágtunk a továbbra is remekül jelzett útnak. Jó cudar volt az idő a határban. Kb. 8-9 km után értünk be Károlyházára, ahol mindjárt az  EU-s támogatásból megújuló tehenészet melletti „Italbolt” feliratú vendéglátó-ipari objektumot vettük célba. Részint megmelegedni egy kicsit, másrészt életmentő kávét inni, harmadrészt elkölteni a tegnap este megvásárolt szerény reggelit. Mindhárom terv sikerült. A helyi törzsközönség érdeklődő és jó hangulatú volt – emellett igen segítőkész is. Eltöltöttünk itt egy 45-50 percet, nem akaródzott kimenni az egyre felhősebb és esőt jósló időbe. De rájöttünk, hogy a mai cél nem fog közelebb jönni – így megembereltük magunkat. 10 perc gyaloglás után elkezdett szemerkélni az eső. Viccnek vettük – de az eső nem, így kénytelenek voltunk esőkabátot venni és a zsákvédőket aktiválni. A nagy zöldet azért még nem vettem elő! Jól tettem, mert csak szórakozott velünk az idő. Hol levetkőztünk, hol vissza. Néha fújt a szél, néha meleg fülledt volt az idő. Mondták a helyiek reggel, hogy itt a Hanságban ne lepődjünk meg ilyenen. Jó. Nem lepődök meg – de akkor is kellemetlen volt.

Ma is sok vadat láttunk. Érdeklődve figyeltek bennünket az őzek, de a nyulak is. mi is őket. Jó látni így őket így szabadon.

Tervszerűen – sőt hamarabb érkeztünk be Mosonmagyaróvárra, még meg is tudtunk ebédelni és megtörtént a bakancscsere. A mai nap nem volt túl megerőltető, de azért jó volt letenni a fenekem. Azt hiszem ma sem kell ringatni. Elgondolkodtam azon is, hogy holnap talán tartok egy pihenőnapot – esélyt adva a lábamnak a teljeshez közeli gyógyuláshoz. És mielőtt nekivágok az osztrák szakasznak veszek egy nagy levegőt. Lezárva a magyar szakaszt, annak minden szépségével és néha gyötrelmével és felkészülök az osztrák szakasz minden szépségére és gyötrelmére. Mert a Camino már csak ilyen! Ez a szép benne. Olvastam Peti és Bálint valamint Ati írását, ők is kapnak hideget és meleget is egyaránt. De csinálják, rendületlenül. 800 km-en vannak túl – én még csak 230-nál járok.

Amint a szállásra értem a gyors tisztálkodás után kézbe vettem a régi társat. A 920 km-t vele/benne tettem meg. Kicsit kopottas a talpa néhol, ráfér egy jó kis vaxolás a bőrre, de szerintem nem lesz gondom vele. Ha ezt az utat is kibírja, akkor vagy bekereteztetem, vagy, vagy, vagy nem tudom mit csinálok vele. A lejtőkön nem fogom szeretni, mert arra nem optimális, nem tartja a lábfejet – de majd szerpentinezek vele, azt jól bírja a lábam.

Ma, remélem fel tudom tölteni a képeket, amivel adós maradtam. Mai sok képre ne számítsatok, mert ma leginkább eldugtam a masinát, a változékony időjárás miatt.