A tegnap esti szálláson, azzal kezdték a megérkezésemkor, hogy reggel 6 előtt TILOS felkelni. Nem értettem, de megértettem. Volt már ilyen az életemben. A parancs az parancs. Az alberguet 2 buddhista szellemiségű fazon vezette, nagyon barátságosak voltak és újszerű „üzletpolitikával” találkoztam, de erről majd később. Azzal indokolták a nem túl korai kelést, hogy majd ők ébresztenek bennünket, zenével. Így is történt. Bár természetesen a szokott időben felébredtem, de engedelmeskedve az ukáznak (nem esett nehezemre) szenderegtem még egy kicsit. És 6-kor az Ave Maria szólalt meg és később is más, ismert olasz áriák. Összességében nagyon kellemes volt. És ahogy kiléptem a folyosóra, megcsapta az orromat a kellemes reggeli illata. Nagyon ritkán szoktam ilyen korán reggelizni, de ez most kihagyhatatlan volt. Nem volt nagy durranás a reggeli, de kezdésnek jó volt. Tipikus amerikai reggeli, kávé tejjel, narancslé, pirítós, jam, vaj, kakaó. Volt a padlástérben egy amerikai csoport, azok nem annyira értették a korai zenés ébresztést, de a reggeli láttán, és a pirítós illatát érezvén megenyhültek kicsit. Az újszerű üzletpolitikáról csak egy mondatot. Maga a szállás 5 euró, ami ugye nem mondható soknak, a vacsora 7, a reggeli 3 euró. Ezek sem horribilis összegek. Senkitől nem kérdezték meg, előre, hogy akarja ... Tovább »

Későn feküdtem, korán keltem. Meg is lett az álmossága! A szokásos 6-kor indultam, de majd meghaltam az álmosságtól. Persze a faluban semmi nem volt nyitva és ahogy néztem a térképet kb. 2 óráig falvat sem fogok látni. Persze ebből 3 óra lett. Triacastelaban 2 út közül lehet választani, én a jobb oldalit, a rövidebbet választottam. Ma amúgy is csak egy 19 km-t terveztem. Ma van a 4. hét utolsó napja. Kb. szombaton érek Santiagoba, nem kell rohanni, és fáradt is voltam egy kicsit. Az út első szakasza roppant izgalmas volt. Nemcsak azért mert sűrűn kellett a lámpámat kapcsolgatni, hogy nehogy elmulasszak egy alig látható jelet, hanem a patakcsobogás és madárcsivitelés miatt. Én nem tudom, hogy hány száz féle hangot hallottam, de nagyon sokan énekeltek. Ez egy kicsit túllendített a koffein hiányon. De azért vártam már az első falut. Rövid, de intenzív emelkedős-ereszkedős szakaszokon haladtam nagyon lassú, álmos tempóban. 8 körül felsejlett az első falvacska, de kiderült, hogy csak falumaradvány, 2-3 házzal és kb. 5-6 rommal. Elképzeltem, hogy milyen lehetett itt az élet 100-200 évvel ezelőtt. Mit csináltak az emberek egész nap, hogy szervezték meg az életüket, mit csináltak esténként, amikor nem volt TV, internet (az most sincs) és úgy kb. nem volt semmi. Hogy alakultak ki ezek a mini közösségek, hogyan fejlődtek, majd hogyan haltak ki. 9-ig sokszor már azt hittem, hogy már mindjárt ott vagyok, ahol emberek is lesznek egy nyitva lévő bárral, de mindig csalódnom kellett. Vagy az út kanyarodott el élesen más irányba vagy nem falu volt, csak valami ház.  A t ... Tovább »

Ma reggel nem sikerült időben felkelnem. 5-kor felébredtem de gondoltam, még ejtőzöm a kelés időpontjáig. Sikerült. Majd ½ 7-ig aludtam. Na persze nem maradtam le semmiről. Hétkor indultam, nem kellett lámpáznom, már nyitva volt néhány kávézó a legnagyobb örömömre. Átszeltem a várost, a kijelölt útvonalon, csináltam néhány fotót a városról és amikor az egyik kis utcát fényképeztem, belekerült a nézőkébe az a kanadai lány, akit Astorga óta nem láttam. Megörültünk egymásnak. Rohant felém, hogy father, father! Mert Astorgában lányommá fogadtam, egy kikötéssel, hogy a zsebpénzt nem tőlem fogja kérni. Lányom még úgysem volt! A közös örömködés és néhány kérdés-válasz után ő ment a reggeli kávét meginni, én meg folytattam az utam.

Kellemesnek ígérkező napnak néztem elébe. Gyönyörű idő, de azért hosszúra öltöztem, mert a reggelek csípősek tudnak lenni, de sokat ígérő napsütés. A városból kiérve láttam olyat, aki sátorban aludt, sőt mellette volt egy hálózsákos emberke is. Neki már a sátorban sem jutott hely. Ennek is meg van a varázsa. A koreai csapat közben szép lassan lehagyott, külön-külön, mert ők sem együtt gyalogolnak. Az első kávézóhelyen beértük egymást, és találkoztam két észak-koreaival is.  Hogy ők, hogy tudtak eljönni? Megpróbálom majd estére kideríteni. A reggelinél kicsit lazítottam az öltözékeme ... Tovább »

Szerintem az eddigi szakasz legunalmasabb napja volt. Kb. 25 km, de nem ezért, hisz ennél már volt sok hosszabb szakasz is. Nem olyan volt a táj, amit igazán tudtam volna élvezni, de ezt majd látjátok a fényképekből is. Volt, hogy 1-2 óráig nem is emeltem a szemem elé a masinát, pedig a nyakamban lógott. A tegnapi vagy tegnapelőtti táj szépségét meg sem közelítette a mai. A Meseta – amit oly sokan szidnak és átkoznak – szerintem sokkal érdekesebb volt. De hát, kinek a pap, kinek a papné! A tegnapi jórészt állattartó szakaszt mára felváltotta, a növénytermesztéssel foglalkozó falvak tömkelege. De, amíg régen, a Camino eddigi részén a rendezettséget, a föld szeretetét éreztem a gazdálkodók keze nyomán, itt most nem volt ilyen érzésem. Sok volt az elhanyagolt, parlagon hagyott terület. Akár Magyarországon is lehettem volna. Azt írják az útikönyvek, hogy Galícia a legszegényebb földrajzi-, gazdasági egysége Spanyolországnak. Lehet, hogy értem az okát. A másik dolog, ami nagyon nem tetszett ma, hogy itt éreztem először (azt az egy esetet kivéve, amit írtam), hogy a lehúzásról szól a szolgáltatás a zarándokok számára a pihenőhelyeken, bárokban. Nem tartották pofátlannak 1 doboz 0,33-as üdítőért 1,5-2 eurót is elkérni. Ez eddig nem volt jellemző. És mivel megjelent a tengernyi turista zarándok ezt meg is tehetik. Mert 4-5 napi „zarándoklat” alatt, nem számít az annyi! A nagy tömeg miatt a kiszolgálás sem ment olyan kedvesen, mint amit az elmúlt hónap minden áldott napján megszokhattam. Futószalag – nesze zabálj – érzetem volt. ... Tovább »

Azt hittem, ma nem fogok vacogni, de tévedtem. Reggel 5.40-kor indultam, ehhez persze 5.15-kor kellett kelnem, amivel nem is volt különösebb gond. De kőkemény hideg, fogvacogtató, párás idő volt. Mivel kánikulára öltöztem, bár a szandálomat visszacseréltem a bakancsra, mert a szandálban sokkal jobban elfáradt az ember lába, nem volt túl melegem. És mindenhol pára, szinte Angliában éreztem magam. A madarak is aludtak még, csak ½ 7 körül voltak hajlandóak ébredezni. 7 óráig embert sem láttam, akkor bújtak elő az igazi zarándokok az albergueből. Láttam egy „kordé”-hoz hasonlító szerkentyűt az egyik nőnél. Le is fényképeztem. Sík úton nagyon gyorsan tudott haladni, de az emelkedőkön és köves szakaszokon bizony nem volt könnyű dolga a kocsijával.

9-ig semmi nem volt nyitva, még az a bár sem, ami már 2 km-ről hirdette magát, hogy ilyen meg olyan finom kaják vannak. Rákészültem, de zárt ajtó fogadott. Végül 9-kor tudtam valami keveset enni és egy fél adag kávét inni egy igen fura helyen. Nem kértem még egy kört.

... Tovább »

A hajnal úgy kezdődött, ahogy terveztem. Gyönyörű hajnal - millió csillaggal, ¼ 6-os kelés, ¾ 6-os indulás, egy szál pólóban (mármint felül). Ahogy beértem az alvó erdőbe, azért jóval hűvösebb volt, de még elviselhető.

Mára csak laza 20 km volt a tervezett távolság. Mehettem volna ma 30-at, vagy 35-öt, de akkor mit csinálok holnap délelőtt. Jó ez így. Többször megálltam, pihentem, és nevettem azokon, akik rohantak, mintha kergetnék őket. Meg-megkérdeztem őket, hogy ma be akarnak érni Santiagoba? De mindenki tagadott. Volt egy idős ember, szinte futott, ha nem akarom megsérteni, akkor azt mondom, hogy mulatságos volt.

A mai nap képei számomra:

... Tovább »

Az eseménytelen, kellemes éjszaka után az indulás tervszerűen ¾ 6-kor megtörtént. Egy apró hiba miatt – mivel elfelejtettem a jelzés hiányában elfordulni, még a településen jobbra az erdőn átvezető zarándok út felé – így módosított, de nem rosszabb úton kezdtem a bevonulást Santiago de Compostellaba. Így kimaradt a sötét félelmetes erdőben való botorkálás, lámpázás. A térképen ellenőriztem, hogy mekkora kerülő lesz ez nekem, amikor rádöbbentem, hogy a jobbos kanyart kihagytam. Megdöbbenésemre, nemhogy nem kerülő, hanem még spóroltam is néhány száz métert azzal, hogy a műúton mentem. A következő faluban a két út keresztezi egymást, így simán visszatérhetek a „szent útra”. Egy Svájcban élő spanyol férfi kicsit kételkedett ugyan abban amit, mondtam, hogy fogunk találkozni a sárga nyilas úttal is – de mivel eljött utánam bíznia kellett bennem. Érdekesség, hogy ő Genfből indult és az óceánig gyalogol. Már a 65. napnál tart. Mindehhez kb. 60 éves. Úgyhogy fiatal barátaim, nem a kifogást kell keresni, hogy miért nem csinál meg valamit az ember.

Pontosan az útkereszteződésnél volt egy kávézó, ahol a nagy reggeli riadalomra gyorsan meg is reggeliztem, mert hát biztos ami biztos, a zarándok meg ott egyen ahol tud! Kellemesen hűvös volt, főleg a rövid cucchoz, így kicsit téliesítettem, felvettem a hosszú ujjú pólót is.

... Tovább »

Reggel kicsit később ébredtem, persze a többiek sem kapkodták el. Érthető okok miatt. A csapatból a kanadai részleg, a 2 lány ma délután indul vonattal Toulousba, majd onnan Párizsba és repülnek haza, a koreai srác még marad 2 napot Santiagoban, majd repül Szöulba szintén Párizson keresztül. Az egyik koreai lány a portugáliai Portó és Lisszabon után Olaszországba megy, onnan Horvátország, Törökország és úgy Szöul. Szép út! A másik koreai lány, még kisétál az óceán partjára. Reggel azért még volt egy rövid „Jó utat!” ölelkezés és mindenki ment a maga útján. Mert az út nem ért véget Santiagóban, legalábbis nekem nem. ½ 8-kor indultam útnak, a katedrális előtti hatalmas tér majdnem üres volt, így csináltam néhány képet, majd megkerestem a kifelé vezető sárga nyilat.

A város vége előtt még megkávéztam, megreggeliztem és már 9-kor sikerült is elhagyni a várost. Ma csak laza 22-23 km volt előttem. Már előre örültem, hogy nem sok emberrel fogok találkozni, mert hát ugye zarándokok 90%-ának itt van az út vége. Ahogy kiértem a természetbe és visszanéztem a városra, akkor láttam és már hallottam is, hogy egy nagy csoport ember közelít. Egy busznyi turista. Ekkor a buszt még nem láttam, de olyan hangosak voltak és annyira üres volt a hátuk, hogy csak turisták lehetnek, gondoltam. De mit keresnek ezek itt? Az a szokás, hogy csak Santiagoig jönnek. Akkor ezek csak itt a körny&eacut ... Tovább »

A reggeli korai indulás, nem annyira sikerült, mint gondoltam. Egyszerűen nem ébredtem fel magamtól a szokásos időben. Na persze így sem sütött a nap a hasamra, mert 6.40-kor már kopogtattam a járdát a botjaimmal. Az első sarkon – jó üzleti érzékkel megáldott – bárt találtam nyitva a hajnali óra ellenére is. A bár fogalmán itt ne azt értsétek, mint otthon értenénk, hanem minden presszó, kávézó, kocsma, büfé, reggelizőhely gyűjtő neve. Ahol lehet szendvicset kapni, tortillát enni, és persze kávét inni. Persze vannak ütősebb italok is, de a zarándok csak este iszik, akkor is keveset. J Szóval ez a bár, nagyon jó helyen volt és nagyon jókor volt nyitva. Mivel a tegnap délutáni, kora esti pizza elég rég volt, így fel sem merült annak a kérdése, hogy kihagyom. Én voltam ugyan az első, aki betoppant, de sorra érkeztek a zarándokok. Köztük a koreai lány is, aki tegnap nem ért utol és egy másik albergueben szállt meg. Megérkezett más régi ismerős is, egész szép kis csapat gyűlt össze.

Kifelé haladván a városkából egy elég szép kapun kellett áthaladni, az egész város legszeb ... Tovább »

5-kor kelés, majd száraz ruha ellenőrzés. Nem száradtak meg. Az egy dolog, hogy az enyém nem, nekem volt másik ruhám, de Anna egyetlen hosszúnadrágja és pulcsija is vizes maradt. Mondjuk nem is értem, hogy lehet 1 hosszú cuccal eljönni, de hát ez nem az én gondolkodásom. Az én hosszú nadrágom rendben volt, csak a pólóim maradtak vizesek, meg a zoknik, de volt másik, így vizesen beraktam a hátizsákba. Annának meg kölcsön adtam a váltás nadrágom, és pulcsim. Szerintetek, hogy nézett ki, a kb. 155-160 cm-es magasságú nő az én 10 személyes katonai sátorméretű gúnyámban? Hónaljban sem szorította, de nem fázott!

Ekkor még nem tudtuk, hogy ez lesz a legkisebb problémánk. A faluból az elégtelen jelzések miatt csak nehezen találtunk ki, akkor sem a zarándok útvonalon, hanem a biztos aszfalton, ami majd valamikor keresztezi a sárganyilas utat. Kisebb töketlenkedés és útkeresés után már jó irányba is haladtunk egy angol nő társaságában, akinek még lámpája sem volt. 1 óra alatt elértük a sárga nyilakat is és ekkor már sínen voltunk. Itt kellett végleg döntenünk, hogy Finisterra vagy Muxia legyen-e a cél. Az eddig eljutott zarándokok nagy része balra megy általában Finisterreba, én úgy döntöttem, hogy jobbra tartok Muxiába és majd Finisterra lesz a végállomás, mint a föld vége, a világ vége! (Finis Terrea) Ahogy tartották ezt az ókorban. Így stílszerű!

< ... Tovább »